„Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja juhaiért.”
Jn 10,11
Hálával emlékezünk vissza a héten lezajlott konklávéra, amelynek során Egyházunk 267. vezetőjét választotta meg a bíborosi testület. Az új Szentatyát, Robert Francis Prevost bíborost, aki a XIV. Leó nevet vette fel, szeretettel és imádsággal köszöntjük e hétvégén. Ebből az alkalomból énekeltük el a Te Deum-ot, és a liturgiák végén a pápai himnuszt. Imádkozzunk az új pápa szolgálatáért, kérve számára a vezetés és a pásztori szeretet kegyelmét, különösen most a Jó Pásztor vasárnapján, amelyen az Egyház hagyományosan papi és szerzetesi hivatásokért könyörög – engedelmeskedve az Úr szavának: „Kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat aratásába” (Mt 9,38). Kérjük a Jóisten áldását Egyházunkra, annak új vezetőjére, valamint mindazokra, akik a keresztség által az apostoli közösséghez, az Anyaszentegyházhoz tartoznak!
A mai vasárnap van templomainkban az egyházmegyei gyűjtés, melyet a Püspök úr ebben az évben a Vértessomlói kegyhely felújítására hirdetett meg. Előre is köszönjük perselyadományaikat!
A szokásos Fatima-i engesztelő napot 13-án, a héten kedden tartjuk Bodajkon: délután 5 órától elmélkedés, szentolvasó, körmenet, este 6 órakor szentmise. E havi közös imánkat és a szentmisét Alpek Gergely budapesti káplán atya tartja, ki újmisés áldásban is részesíti a jelenlévőket. A szentmise zenei szolgálatát pedig a Felvidékről hozzánk érkező, idén 30 éves Magnificat-Ipolysági Gyermekkar látja el. 2025-ös évben a fatimai engeszteléseken különösen is imádkozunk papi hivatásokért! Buzdítjuk a híveket a közös imádkozásra; az engesztelő napon való részvételre!
Jövő hétvégén lesz lelkipásztori körzetünkben a bérmálás szentségének kiszolgáltatása. Megyéspüspök úr a Bodajki-kegyhelyen, vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődő ünnepi szentmisében 50 fiatalnak szolgáltatja ki a felnőtt nagykorúság szentségét. A felkészülést a kötelező hitoktatás mellett egyéves, több alkalmas összejövetel is segítette, melyben hitoktatóink egy-egy témát feldolgozva vezették fiataljainkat a felnőtt nagykorúságba való belépésre. Imádkozzunk értük, hogy a Jóisten kegyelme jó gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt teremjen életükben!
Szeretettel hirdetjük felsős és középiskolás gyermekeinknek nyári Hittantáborunkat, melyre július 14-e, hétfőtől július 18-a, péntekig hívjuk és várjuk őket a bodajki Szent Imre Zarándokházba. Idei táborunk mottója a jubileumi szent év gondolatán alapszik: „A remény nem csal meg” (vö. Róm 5,5) Az ötnapos tábori együttlét során fiataljainkkal közösen szeretnénk értékes időt tölteni közösségi programokkal, játékokkal, beszélgetésekkel és lelki alkalmakban gazdag módon. A tábor teljes költsége 20.000.- Ft lesz. További információ és jelentkezés: www.plebaniahivatal.hu oldalon az események menüpont alatt.
Bodajk
Kérjük, idén is támogassák adójuk 1%-ával a Katolikus Egyházat technikai szám: 0011, illetve a Bodajki Segítő Kéz Szociális alapítványt, mely Karitász csoportunk alapítványa. Adószámunk: 18484690-1-07 Segítsen, hogy segíthessünk!
Kegytemplomunkban május hónapban minden hétköznapi szentmise után elimádkozzuk ünnepélyes formában a Lorettói litániát. Köszöntsük e szép hónapban különösen is égi Édesanyánkat!
A héten szerdán és pénteken este kivételesen nem lesz szentmise kegytemplomunkban.
Liturgikus elmélkedés
Szent Jusztínusz vértanúnak a keresztények érdekében írt Első védőiratából
(Cap. 66-67: PG 6, 427-431) Az Eukarisztia megünneplése
Az Eukarisztia vétele senki másnak nincs megengedve, csak annak, aki hiszi, hogy igaz az, amit tanítunk, és azután a bűnbocsánat és az újjászületés fürdőjében már megkeresztelkedett, és úgy él, ahogy azt Krisztus meghagyta. … Vasárnap a városokból és a falvakból mindnyájan egy helyre összejövünk, és az apostolok buzdításait vagy a próféták írásait olvassuk, amennyire az idő engedi. Amikor pedig a lektor elvégezte az olvasást, az elöljáró int és buzdít a hallott fontos dolgok követésére. Ezután mindnyájan felállunk, és közösen imádkozunk; majd – mint említettük – imádkozás után kenyeret és bort és vizet hoznak; és az elöljáró – amennyire erejéből telik – imádságot és hálaadást mond, s a nép ráfeleli: Ámen. Majd azokat, amikkel hálaadást mondtunk, szétosztják, és a jelenlevők mindegyike magához veszi, a távollevőknek pedig diakónusok viszik el. Azok, akik tehetősek, és szándékukban áll – ki-ki a maga mértéke szerint –, adakoznak, és a gyűjtés eredményét az elöljárónak átadják, és ő osztja szét az árváknak és özvegyeknek, a betegeknek és azoknak, akik valami miatt arra rászorulnak, a börtönben sínylődőknek, valamint az ott tartózkodó jövevényeknek; egyszóval minden rászorulónak gondját viseli. Vasárnap ugyanis mindnyájan egybegyűlünk, azért, mert ez a hétnek első napja, amikor Isten a sötétséget megszüntette, és az anyagvilágot megteremtette; de azért is, mert Jézus Krisztus, a mi Megváltónk ezen a napon támadt fel a halálból. A szombat előtti napon keresztre feszítették őt, s harmadnap, azaz vasárnap, apostolai és tanítványai előtt megjelent, és megtanította őket arra, amiket nektek is megfontolás végett továbbadtunk.
Irodai szolgálat: Bodajki Római Katolikus Plébánia Hivatal, H-8053 Bodajk, Szent István tér 1.
Hétfő: 14.00-17.00; kedd: zárva, szerda: 8.30-11.30, 14.00-17.00, csütörtök: zárva; péntek: 8.30-11.30
Tel: 06-22/410-039, 06-30/102-97-04 Web: www.bodajkikegyhely.hu, E-mail: bodajkikegyhely@gmail.com Elektronikus ügyintézés – PlébániaAblak: www.plebaniahivatal.hu
Húsvét 4. hetének liturgikus rendje
a Vértesi esperesi kerület I. lelkipásztori körzetében – 2025. május 11-18.
Szombat 05.10 vasárnapi vigíliák
Csókakő – Idősek otthona misézőhely 15.00 Csendes mise, int. HG
Balinka 16.30 Énekes mise, int. +Erzsébet és +János szülőkért és gyermekeikért HG
Magyaralmás 16.30 Családos- gyerekszentmise, int. Bartha Pálné sz. Iklódy Ataláról lelki üdvéért OA
Bodajk 17.45 Litánia, 18.00 Énekes mise, int. Hálából Margit édesanya betegségből való felgyógyulásáért MT
Magyaralmás 19.00 Szentségimádás
Vasárnap 05.11 Húsvét 4. vasárnapja – Jó Pásztor vasárnapja- fehér IV. hét Ho 90, ÉE 551, 554, 144, 276, 275, 205
Isztimér 8.00 Énekes mise, int. HG
Sárkeresztes 8.00 Igeliturgia SZM
Söréd 8.00 Énekes mise, int. +Takács Ambrusné Magdolna lelki üdvéért OA
Bodajk 9.30 Énekes mise, benne Kovács Nimród keresztelése int. Hálából Edit 60. születésnapjára, gyógyulásáért, bűnei bocsánatáért és lelke üdvösségéért OA
Csákberény 9.30 Énekes mise, int. HG
Iszkaszentgyörgy 9.30 Énekes mise, int. +Dénes Ferencné sz. Rada Julianna temetése május 19-én lesz Mohán MT
Csókakő 11.00 Énekes mise, benne elsőáldozás int. Pro populo OA
Fehérvárcsurgó 11.00 Énekes mise, int. +Kecskés János, felesége Dávid Anna, fiúk János, élő és +családtagokért HG
Magyaralmás 11.00 Énekes mise, int. Bartha Pálné sz. Iklódy Ataláról lelki üdvéért MT
Zámoly 11.00 Igeliturgia BCSN
Bodajk 17.45 Litánia, 18.00 Énekes mise, int. Egy jó szándékra MT
Hétfő 05.12
Magyaralmás 7.00 Csendes mise, int. HG
Bodajk 18.00 Csendes mise, int. MT
Kedd 05.13 A Fatimai Boldogságos Szűz Mária (e)
Bodajk 17.00 Fatimai engesztelés, 18.00 Énekes mise, int. c. Alpek Gergely
Szerda 05.14
Bodajk 8.00 Csendes mise, int. OA
Fehérvárcsurgó 18.00 Igeliturgia Dr.BM
Péntek 05.16 Nepomuki Szent János áldozópap és vértanú (e)
Bodajk 8.00 Csendes mise, int. MT
Magyaralmás 19.00 Igeliturgia SZM
Szombat 05.17
Zámoly 11.30 Nesztler Dorka keresztelése OA
Csákberény 15.00 Belecz Borka keresztelése MT
Balinka 16.30 Csendes mise int. HG
Bodajk 17.45 Litánia, 18.00 Énekes mise, int. Hálából, János édesanyja és testvére segítségéért és az ő lelki üdvéért OA
Magyaralmás 19.00 Szentségimádás
Vasárnap 05.18 Húsvét 5. vasárnapja – fehér I. hét Ho 85, ÉE 552, 554, 114, 205
Isztimér 8.00 Énekes mise int. OA
Sárkeresztes 8.00 Énekes mise int. HG
Söréd 8.00 Igeliturgia SZM
Bodajk 10.00 Énekes mise, benne bérmálás c. Spányi Antal megyéspüspök
Csákberény 9.30 Igeliturgia SZM
Iszkaszentgyörgy 9.30 Énekes mise int. HG
Csókakő 11.00 Igeliturgia
Fehérvárcsurgó 11.00 Igeliturgia
Magyaralmás 11.00 Igeliturgia SZM
Zámoly 11.00 Szentmise int. HG
Sárkeresztes 14.30 Ecsedi Léda Luca keresztelése
Bodajk 18.00 Énekes mise, int. +Ruprecht Ottó édesapa és +szülei lelki üdvéért OA