Site Overlay

A Vértesi esperesi kerület I. lelkipásztori körzetének hirdetései Húsvét 3. vasárnapja, 2025. május 4.

„…Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek.”
Jn 21, 17c

A mai vasárnap külön is köszöntjük az édesanyákat! Isten éltesse azt a szent hivatást, melyet Isten szánt nekik, hogy továbbadva az életet és a hitet, mintájává és példájává legyenek az Isten anyai szeretetének!

A jövő vasárnap lesz templomainkban az egyházmegyei gyűjtés, melyet a Püspök úr ebben az évben a Vértessomlói kegyhely felújítására hirdetett meg. Előre is köszönjük perselyadományaikat!

Családos- gyerekszentmisét imádkozunk jövő héten szombaton, május 10-én délután fél 5 órától magyaralmási templomunkban. Szeretettel várjuk a családokat a közös liturgiára!

A bodajki Boldog Gizella Óvoda szeretettel várja az érdeklődő szülőket, pedagógusokat és a gyermeknevelés iránt érdeklődőket 2025. május 6-án délután 5 órától a Gizella Hét keretében megrendezésre kerülő, Uzsalyné PhD Pécsi Rita: MIÉRT NEM MŰKÖDIK A „Százszor megmondtam”? A sikeres nevelés kulcsa című előadásra, mely a bodajki kegytemplomban kerül megrendezésre. A belépés ingyenes, mindenkit szeretettel várunk!

Kérjük, hogy minden közösségben a pápaválasztási konklávéig minden szentmise/liturgia végén a következő imádságot mondjuk el, a Szentlelket hívó ének (Ho 259 v. 102 v. 97) kíséretében!

Istenünk, örök pásztorunk, aki nyájadat szüntelen gondviseléssel vezeted, kérünk, áraszd Szentlelkedet a bíboros választókra, hogy bölcsességgel és szeretettel válasszanak új pápát Egyházad élére. Add, hogy az új pápa szentségben éljen, és szeretettel vezesse nyájadat, különösen a szegények, betegek és elesettek iránti gondoskodással. Kérünk, hogy Szentlelked szálljon le a kiválasztottra, erősítse meg őt, hogy a szeretet, a béke és az egység hírnöke legyen világunkban. A mi Urunk, Jézus Krisztus által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Bodajk

Kérjük, idén is támogassák adójuk 1%-ával a Katolikus Egyházat technikai szám: 0011, illetve a Bodajki Segítő Kéz Szociális alapítványt, mely Karitász csoportunk alapítványa. Adószámunk: 18484690-1-07 Segítsen, hogy segíthessünk!

Kegytemplomunkban május hónapban minden hétköznapi szentmise után elimádkozzuk ünnepélyes formában a Lorettói litániát. Köszöntsük e szép hónapban különösen is égi Édesanyánkat!

A héten kedden este kivételesen nem lesz szentmise kegytemplomunkban.

Május 9-én pénteken este 7 órától képviselőtestületi ülést tartunk plébániánkon. Szeretettel várjuk a testületi tagokat az ülésre!

Liturgikus elmélkedés

Szent Jusztínusz vértanúnak a keresztények érdekében írt Első védőiratából

(Cap. 66-67: PG 6, 427-431) Az Eukarisztia megünneplése

Az Eukarisztia vétele senki másnak nincs megengedve, csak annak, aki hiszi, hogy igaz az, amit tanítunk, és azután a bűnbocsánat és az újjászületés fürdőjében már megkeresztelkedett, és úgy él, ahogy azt Krisztus meghagyta. Mert az Eukarisztiát nem közönséges kenyérként, sem közönséges italként vesszük magunkhoz, hanem úgy, mint az Isten Igéje által megtestesült Jézus Krisztusnak, a mi Üdvözítőnknek a mi üdvösségünkért felvett testét és vérét. Éppígy erről a táplálékról – amelyben az ő szavait tartalmazó imával hálát adunk, és amelyből testünk és vérünk az átváltozás értelmében táplálkozik – azt a tanítást kaptuk, hogy ez ugyanannak a megtestesült Jézusnak a teste és vére. Mert az apostolok is az ő irataikban, amelyeket evangéliumoknak nevezünk, azt tanítják, hogy Jézus így hagyta meg nekik: hogy tudniillik, kezébe vette a kenyeret, és miután hálát adott, ezeket mondotta: Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Ez az én testem; hasonlóképpen kezébe vette a kelyhet, hálát adott, és ezeket mondotta: Ez az én vérem, és hogy mindezt egyedül csak rájuk bízta. Ettől az időtől kezdve magunk között mi is folyton megújítjuk az ő emlékezetét, és mi, akik ezt végezzük, befogadjuk mindazokat, akik ezt kívánják; és mindenkor egységben vagyunk. Mindenért, amit magunkhoz veszünk, áldjuk a mindenség Teremtőjét Fia, Jézus Krisztus és a Szentlélek által. Vasárnap a városokból és a falvakból mindnyájan egy helyre összejövünk, és az apostolok buzdításait vagy a próféták írásait olvassuk, amennyire az idő engedi. Amikor pedig a lektor elvégezte az olvasást, az elöljáró int és buzdít a hallott fontos dolgok követésére. Ezután mindnyájan felállunk, és közösen imádkozunk; majd – mint említettük – imádkozás után kenyeret és bort és vizet hoznak; és az elöljáró – amennyire erejéből telik – imádságot és hálaadást mond, s a nép ráfeleli: Ámen. Majd azokat, amikkel hálaadást mondtunk, szétosztják, és a jelenlevők mindegyike magához veszi, a távollevőknek pedig diakónusok viszik el. Azok, akik tehetősek, és szándékukban áll – ki-ki a maga mértéke szerint –, adakoznak, és a gyűjtés eredményét az elöljárónak átadják, és ő osztja szét az árváknak és özvegyeknek, a betegeknek és azoknak, akik valami miatt arra rászorulnak, a börtönben sínylődőknek, valamint az ott tartózkodó jövevényeknek; egyszóval minden rászorulónak gondját viseli. Vasárnap ugyanis mindnyájan egybegyűlünk, azért, mert ez a hétnek első napja, amikor Isten a sötétséget megszüntette, és az anyagvilágot megteremtette; de azért is, mert Jézus Krisztus, a mi Megváltónk ezen a napon támadt fel a halálból. A szombat előtti napon keresztre feszítették őt, s harmadnap, azaz vasárnap, apostolai és tanítványai előtt megjelent, és megtanította őket arra, amiket nektek is megfontolás végett továbbadtunk.

Irodai szolgálat: Bodajki Római Katolikus Plébánia Hivatal, H-8053 Bodajk, Szent István tér 1.

Hétfő: 14.00-17.00; kedd: zárva, szerda: 8.30-11.30, 14.00-17.00, csütörtök: zárva; péntek: 8.30-11.30

Tel: 06-22/410-039, 06-30/102-97-04 Web: www.bodajkikegyhely.hu, E-mail: bodajkikegyhely@gmail.com

Elektronikus ügyintézés – PlébániaAblak: www.plebaniahivatal.hu

Húsvét 3. hetének liturgikus rendje
a Vértesi esperesi kerület I. lelkipásztori körzetében – 2025. május 4-11.

Szombat 05.03      vasárnapi vigíliák         
          Bakonykúti 15.00 Énekes mise, int. HG
          Gúttamási 15.00 Igeliturgia TZS
          Bodajk 17.45 Litánia, 18.00 Énekes mise, int. Simon gyógyulásáért HG p. SZM utána jegyesoktatás a templomban
          Magyaralmás 19.00 Szentségimádás
Vasárnap 05.04     Húsvét 3. vasárnapja – fehér                                                              III. hét      Ho 88 ÉE 550, 553, 142, 205-195
          Balinka 8.00 Énekes mise, int. +Leitner József és neje +Schweighardt Etelka haláluk évfordulójára MT
          Isztimér 8.00 Igeliturgia TZS
          Sárkeresztes 8.00 Énekes mise, int. Szumper család élő és elhunyt tagjaiért HG
          Söréd 8.00 Énekes mise, int. +Fűrész György és felesége + Katalin élő és + családtagok OA
          Bodajk 9.30 Énekes mise, int. +Terézia, +Julianna és +Éva édesanyákért MT édesanyák köszöntése, zenei műsor
          Csákberény 9.30 Énekes mise, int. Németh Lajosné sz. Lóderer Gizella +10. évf., névnapjára és anyák napjára OA
          Iszkaszentgyörgy 9.30 Igeliturgia MI
          Csókakő 11.00 Igeliturgia SP
          Fehérvárcsurgó 11.00 Énekes mise, int. +Varga Istvánért, feleségéért +Kecskés Erzsébetért és +nagyszülőkért, valamint élő hozzátartozókért MT
          Magyaralmás 11.00 Énekes mise, int. +Makovi István és felesége +Zámbó Zsófia, valamint +nagyszülőkért HG
          Zámoly 11.00 Énekes mise, int. id. Mester Jánosné lelki üdvéért OA
          Bodajk 17.45 Litánia, 18.00 Énekes mise, int. Élő és elhunyt családtagokért HG
Hétfő 05.05          
          Magyaralmás 7.00 Csendes mise, int. HG
          Isztimér Idősek otthona 10.00 Csendes mise, int. HG
          Fehérvárcsurgó 15.00 Orgonás esküvő: Ertl Gábor – Algàcs Margit Mária esketése OA
          Bodajk 18.00 Énekes mise, int. +Bernadett (Zsoziánn) édesanya halálának 8. évfordulója alkalmából OA
Kedd 05.06          
          Bodajk – Idősek otthona (Lila Akác) 10.00 Csendes mise, int. OA
Szerda 05.07          Boldog Gizella királyné (e)          
          Isztimér 15.00 +Krausz Jánosné sz. Haász Magdolna énekes temetése, harangozás utána gyászmise MT
          Bodajk 18.00 Csendes mise, int. Simon gyógyulásáért OA
Péntek 05.09          
          Bodajk 18.00 Énekes mise, int. Pro populo MT utána testületi ülés
          Magyaralmás 19.00 Énekes mise, int. +Lajos, +szülők és élő családtagokért HG
Szombat 05.10          
          Bodajk 11.30 Bujdosó Vencel keresztelése MT
          Bodajk 14.00 Énekes mise, int. +Sárkány Ferenc lelki üdvéért MT
          Csókakő – Idősek otthona misézőhely 15.00 Csendes mise, int. HG
          Balinka 16.30 Énekes mise, int. +Erzsébet és +János szülőkért és gyermekeikért HG
          Magyaralmás 16.30 Családos- gyerekszentmise, int. OA
          Bodajk 17.00 Orgonás esküvő: Vécsei László – Lieblang Muro Kylie Elain esketése MT
          Bodajk 17.45 Litánia, 18.00 Énekes mise, int. OA
          Magyaralmás 19.00 Szentségimádás
Vasárnap 05.11     Húsvét 4. vasárnapja – Jó Pásztor vasárnapja- fehér                        IV. hét      Ho 90, ÉE 551, 554, 144, 205          
          Isztimér 8.00 Énekes mise, int. HG
          Sárkeresztes 8.00 Igeliturgia SZM
          Söréd 8.00 Énekes mise, int. +Takács Ambrusné Magdolna lelki üdvéért OA
          Bodajk 9.30 Énekes mise, benne Kovács Nimród keresztelése int. Pro populo OA
          Csákberény 9.30 Énekes mise, int. HG
          Iszkaszentgyörgy 9.30 Énekes mise, int. +Dénes Ferencné sz. Rada Julianna lelki üdvéért MT
          Csókakő 11.00 Énekes mise, benne elsőáldozás int. OA
          Fehérvárcsurgó 11.00 Énekes mise, int. +Kecskés János, felesége Dávid Anna, fiúk János, élő  és +családtagokért HG
          Magyaralmás 11.00 Énekes mise, int. MT
          Zámoly 11.00 Igeliturgia BCSN
          Bodajk 17.45 Litánia, 18.00 Énekes mise, int. Egy jó szándékra MT