Szentháromság vasárnapja, 2021. június 6.
„A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Isten szeretete és a Szentlélek egyesítő ereje legyen mindnyájatokkal!”
2 Kor 13, 13
Jövő héten lesz Úrnapja, az Oltáriszentség ünnepe. Az idei évben is szeretnénk, hogy – ahol csak lehet -, ünnepélyes körmenetet végezzünk az Oltáriszentséggel. Ehhez szükséges 4 (vagy 2) sátor (kis oltár) felállítása, amik a lehetőség szerint a templomon kívül helyezkednek el. (Rossz idő esetén a templomban szentségimádást tartunk!) Kérnék a képviselőtestület tagjait, és minden segítő embert, hogy szervezzék meg a sátrak felállítását, illetve a díszítést. A gyermekeknek készítsünk virágszirmokat kis kosárba, hogy tudják azt a Szentség előtt szórni. A körmenetek miatt a fél 10 órai és a 11 órai liturgiák kezdési időpontjai kissé tolódhatnak, amiért előre is elnézést kérünk.
Hálával a szívünkben hirdetjük, hogy Arany Ferenc akolitust, Püspök atya ez év június 24-án, csütörtökön a délelőtt 10 órai szentmise keretében a Prohászka emléktemplomban diakónussá szenteli. Az Egyházmegyei Hivatal kéri, hogyha bárkinek a tisztelendő úrral szemben a szentelését megelőző észrevétele van, azt a következő hétben tegye meg Bodajki Plébánia Hivatalunk felé. Egyben imádkozzunk Ferencért, kérve a Szentlélek Úristen kegyelmét életére, hivatására.
Hirdetjük, hogy július hónapban két alsós és egy felsős hittanos tábort szervezünk gyermekeinknek, fiataljainknak, hitoktatóink segítségével. Jelentkezés és részletek a www.plebaniahivatal.hu oldalon találhatóak. Egyben kérjük híveinket, hogy akik megtehetik, támogassák egy-egy rászoruló gyermek idei táborozását. Egy borítékba betéve a támogatásra szánt összeget juttassák el az atyákon keresztül a bodajki plébánia hivatalba. Előre is köszönjük támogatásukat!
Magyaralmás
Az Úrnapja előtti szombaton, jövő héten, közösségben az Eucharisztikus Kongresszusra készülve, közös szentségimádásra hívjuk a kedves híveket este 6 órára. Legyen elmélyült lelki készület az Oltáriszentség ünnepére, a Jézussal való találkozás!
Bodajk
Az Úrnapja előtti pénteken, jövő héten, közösségben az Eucharisztikus Kongresszusra készülve, fiataljaink által vezetett, közös szentségimádásra hívjuk a kedves híveket este 5 órára. Legyen elmélyült lelki készület az Oltáriszentség ünnepére, a Jézussal való találkozás!
Közös programok
| Dátum | Időpont | Helyszín | Esemény |
| Május | |||
| 30. v. | 11.30 | Bodajk – kegytemplom | „Igent mondok” lelkigyakorlat záró szentmiséje |
| 16.00 | Iszkaszentgyörgy | Szentháromság templombúcsú | |
| 31. h. | 19.00 | Bodajk | Hitoktatói megbeszélés |
| Június | |||
| 12. szo. | 18.00 | Bodajk – kegytemplom | Jegyesoktatás |
| 13. v. | 17.00 | Bodajk – kegytemplom | Fatimai engesztelés |
| 24. cs. | 10.00 | Székesfehérvár – Prohászka templom | Diakónus- és papszentelés |
| 26. szo. | 15.00 | Gúttamási | Keresztelő Szent János születése templombúcsú |
| 27. v. | Bodajk – Szent Imre Zarándokház | Hittantábor I. |
Liturgikus elmélkedés
IMA HŐSÖK VASÁRNAPJÁN
Kegyes Megváltónk, Urunk Jézusunk: Te mondottad: “Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért!” Akikért most imádkozunk, azok nem kímélték önmagukat, sőt életüket és vérüket áldozták azért a földért, amelyet a Gondviselés jelölt ki számukra, hogy ez legyen a mi hazánk. Tekints reájuk kegyes szemmel isteni Üdvözítőnk, és hősi halottainkat részesítsd drága kereszthalálod érdemeiben. Minket pedig segíts kegyelmeddel, hogy ezt a drága vérrel szerzett és megvédelmezett hazát odaadóan és önfeláldozóan szeressük, és érte dolgozni meg ne szűnjünk. Add, hogy a hősök véréből és áldott emlékéből a komoly kötelességteljesítés, a hősies áldozatosság, az istenfélelem és emberszeretet szelleme áradjon reánk. Add Urunk, hogy hősi halottaink életáldozata és nagy magyar elődeink példája minket is lelkesítsen és buzdítson az igaz hazaszeretetre. Akkor bízhatunk abban, hogy magyar szentjeink és hősi halottaink közbenjárására tovább véded és fenntartod szeretett hazánkat, Magyarországot! Ámen
Irodai szolgálat: Bodajki Római Katolikus Plébánia Hivatal, H-8053 Bodajk, Szent István tér 1.
Hétfő: 14.00-16.00; kedd, szerda 8.30-12.00, 14.00-16.00; csütörtök: zárva; péntek: 8.30-12.00
Tel: 06-22/410-039, Web: www.bodajkikegyhely.hu, E-mail: bodajkikegyhely@gmail.com
Elektronikus ügyintézés – PlébániaAblak: www.plebaniahivatal.hu
Évközi 9. hét liturgikus rendje a Vértesi esperesi kerület I. lelkipásztori körzetében
2021. május 30-tól, június 6-ig
Vasárnap 05.30 SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA – fehér II. hét Ho 105 v. 232, ÉE 572, 116, ÉE 574, 274
Balinka 8.00 Énekes mise, int. +Winkler Károlyné sz. Ulrich Annáért, temetése 02. 01-én volt, +Winkler Károlyért és +nagyszülőkért. HJ
Isztimér 8.00 Igeliturgia TZS
Sárkeresztes 8.00 Énekes mise, int. +Nyerges János és felesége +Farkas Erzsébet lelki üdvéért HG
Söréd 8.00 Énekes mise, int. +Takács Ambrusné Magdolna lelke üdvéért OA
Bodajk 9.30 Énekes mise, int. Édesapa gyógyulásáért MT
Bodajk 11.30 „Igent mondok” – lelkigyakorlat záró szentmiséje Hiba György SJ celebrálásával
Csákberény 9.30 Énekes mise, int. OA
Csókakő 11.00 Igeliturgia Dr.GYV
Fehérvárcsurgó 11.00 Énekes mise, int. HG
Magyaralmás 11.00 Énekes mise, int. HJ-p.SZM
Zámoly 11.00 Énekes mise, int. Ágnes és Balázs házasságkötésének 14. évfordulóján hálából OA
Balinka-Mecsér 15.00 Csendes mise, int. HG
Iszkaszentgyörgy – Szentháromság templombúcsú 16.00 Énekes mise, int. Pro populo MT
Magyaralmás 16.30 Szendrei Johanna, Surányi Zente keresztelése SZM
Bodajk 17.45 Litánia, 18.00 Énekes mise, int. Hálából édesanya és édesapa gyógyulásáért
Hétfő 05.31 Köznap
Magyaralmás 7.00 Csendes mise, int. HG
Bodajk 17.45 Litánia, 18.00 Csendes mise, int. Munkatársakért, hitoktatókért MT
Kedd 06.01 Szent Jusztinusz, vértanú (E)
Magyaralmás 7.00 Igeliturgia SZM
Bodajk – Idősek otthona (Lila Akác) 10.00 Csendes mise, int. MT
Gúttamási 15.00 +Táncos Istvánné sz. Pácser Julianna csendes temetése OA
Gúttamási 15.00 Harangozás +Táncos Istvánné temetésére
Isztimér 17.00 Csendes mise, int. OA
Bodajk 18.00 Csendes mise, int. HJ
Szerda 06.02 Szent Marcellinusz és Szent Péter, vértanúk (e)
Magyaralmás 7.00 Igeliturgia SZM
Bodajk 18.00 Énekes mise, int. OA
Csütörtök 06.03 Lwanga Szent Károly és társai, vértanúk (E)
Magyaralmás 7.00 Igeliturgia SZM
Csókakő 17.00 Csendes mise, int. HG
Fehérvárcsurgó 18.00 Énekes mise, int. HG
Péntek 06.04 Köznap – elsőpéntek
Balinka 8.00 Csendes mise, int. MT
Söréd 17.00 Csendes mise, int. +Szuna Ferenc és felesége Barta Mária lelki üdvéért HG
Bodajk 17.00 Szentségimádás, 18.00 Énekes mise, int. Hálából Mária édesanya 94. életévéért, születésnapja alkalmából és a Szűzanya tiszteletére OA
Magyaralmás 18.00 Énekes mise, int. HG
Szombat 06.05 Szent Bonifác, püspök és vértanúk (E) – elsőszombat
Bodajk 8.00 Csendes mise, int. Szűzanya tiszteletére HJ
Bodajk 11.30 Somogyi Nilla, Somogyi Szofi keresztelése OA
Csókakő – Idősek otthona misézőhely 15.00 Igeliturgia SP
Bakonykúti 15.00 Énekes mise, int. HG
Gúttamási 15.00 Igeliturgia TZS
Bodajk 16.30 Imaóra FBÁ
Kincsesbánya imaház 16.30 Énekes mise, int. +Táncos Istvánné sz. Pácser Julianna, temetése 06. 01-én volt HG
Fehérvárcsurgó 17.00 Orgonás nászmisés esküvő – Bernáth Péter – Tombor Anita esketése MT
Bodajk 18.00 Énekes mise, int. +Ferenc édesapáért, élő és +családtagokért OA
Magyaralmás 18.00 Szentségimádás
Vasárnap 06.06 Krisztus Szent teste és vére, Úrnapja – fehér Ho 106, Szek. 109, 136, Körmenetre: 280/B, 112, 134, 142 Vég. 150
Balinka 8.00 Énekes mise, int. +Winkler Vendelért, +Gulyás Erzsébetért és fiukért Vendelért +évf. HJ
Isztimér 8.00 Énekes mise, int. Hálából gyógyulásért OA
Sárkeresztes 8.00 Énekes mise, int. Pro populo MT
Söréd 8.00 Énekes mise, int. +Kovács János és felesége +Pozsár Györgyi és +családtagokért HG
Bodajk 9.30 Énekes mise, int. Klára édesanya halálának 1.évfordulóján MT
Csákberény 9.30 Igeliturgia Dr.GYV
Iszkaszentgyörgy 9.30 Énekes mise, int. Violetta +6. évfordulójára, valamint elhunyt és élő családtagokért OA
Csókakő 11.00 Énekes mise, int. +Sörédi Imre pappászentelésének 59. évfordulójára MT
Fehérvárcsurgó 11.00 Énekes mise, int. OA
Magyaralmás 11.00 Énekes mise, int. HG
Zámoly 11.00 Igeliturgia Dr.GYV
Bodajk 18.00 Énekes mise, int. HJ