Site Overlay

A Vértesi esperesi kerület I. lelkipásztori körzetének hirdetései – Advent 2. vasárnap, 2025. december 7.

„…’A pusztában kiáltónak szava: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!’”

Mt,3,3b

Jövő szombaton, december 13-án este 5 órától fatimai engesztelést tartunk Bodajki bazilikánkban. A 6 órakor kezdődő szentmisét, 5 órától ünnepélyes szentolvasó imádság és körmenet előzi meg, mely alatt gyóntatást biztosítunk. December havi közös imánkra meghívásunkra Gyulai Péter István bakonyszombathelyi plébános atya érkezik kegyhelyünkre. Szeretettel várunk Mindenkit a közös imára!

Kérjük híveinket, most különösen is fordítsunk időt azok felkeresésére, akik már betegségükből, vagy életállapotukból kifolyólag nem tudnak templomba jönni. Szívesen elmegyünk hozzájuk, meglátogatjuk őket. Kérjük jelezze, aki tud ellátatlan beteg testvérről, aki szeretné, hogy meglátogassuk!

Bodajk

Köszönjük mindazoknak, akik a karitász szolgálatunkat támogatták, hogy a karácsonyi szeretetcsomagokat el tudjuk készíteni. A Jó Isten áldja meg azt a szeretetet, amellyel a rászorulók felé fordulunk, különösen így, az adventi készületben.

Magyaralmás

A mai vasárnap a liturgia után is lehetőséget biztosítunk az egyházi hozzájárulás befizetésére a sekrestyében. Köszönjük előre is támogatásukat!

December 10-én, a héten szerdán este 7 órától képviselőtestületi ülésre várjuk a testületi tagokat a plébániára.

Jövő vasárnap, advent 3. vasárnapján délután fél 5 órától a Faluháznál, a község közös adventi gyertyagyújtásán közösségünk adja a rövid műsort és az agapét.

Köszönjük mindazoknak, akik a karitász szolgálatunkat támogatták, hogy a karácsonyi szeretetcsomagokat el tudjuk készíteni. A Jó Isten áldja meg azt a szeretetet, amellyel a rászorulók felé fordulunk, különösen így, az adventi készületben.

Liturgikus elmélkedés

Cezáreai Özséb püspöknek Izajás könyvéhez írt magyarázatából (Cap. 40: PG 24, 366-367)

A pusztában kiáltónak szava

A pusztában kiáltónak szava: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek Istenünk ösvényeit! (Mt 3, 3) Nyíltan kimondja, hogy mindazoknak, amik a jövendölésekben foglaltatnak, nem Jeruzsálemben, hanem a pusztában kell megtörténniük, vagyis elmondja: minek kell megtörténnie, hogy az Úr dicsősége megjelenjék, és minden ember megismerje Isten üdvözítő akaratát. Mindez a történelem tanúsága szerint szóról szóra akkor teljesedett be, amikor Keresztelő János a Jordán pusztájában az Úr üdvözítő eljövetelét meghirdette, ahol az Isten üdvösségterve nyilvánosságra jutott. Mert Krisztus és az ő dicsősége akkor lett nyilvánvaló mindenki előtt, amikor megkeresztelkedésekor megnyílt az ég, és a Szentlélek galamb alakjában leszállott, és megnyugodott fölötte, és ez az atyai hang hallatszott, amely bizonyságot tett a Fiúról: Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok! (Mt 17, 5) E szavak azt fejezik ki, hogy Isten ősidők óta a járatlan és áthatolhatatlan pusztaságba készül jönni. …  Az úttalant és rögöset elsimíttatja, hogy az érkező Úr bevonulhasson. Készítsétek az Úr útját (Mt 3, 3): ez az az evangéliumi meghirdetés és új vigasztalás, amely arra irányul, hogy Isten üdvözítő akaratát minden ember megismerje. Menj föl egy magas hegyre, te, aki jó hírt viszel Sionnak: és engedd ki a hangod, jól engedd ki, te, aki jó hírt viszel Jeruzsálemnek (Iz 40, 9). Ezek a mondatok jól kapcsolódnak az előbbiekhez, és alkalmas módon utalnak az evangélistákra, akik hirdetik Isten eljövetelét: az emberekhez, miután előbb a pusztában kiáltó szóról adtak hírt. Vagyis helyes sorrendben követi a Keresztelő Jánosról szóló jövendölést az evangélisták híradása. Mi más lehetne tehát ez a Sion, mint az, amelyet előzőleg Jeruzsálemnek neveztek? Mert az is hegy volt, amint a Szentírás megemlíti: Sion hegye ez, amelyen laktál (vö. Zsolt 73, 2). Az Apostol pedig: Ti Sion hegyéhez járultatok (Zsid 12, 22). Vajon talán a régi választott népből kiemelt apostoli kar az, amelyről itt szó van? Mert hiszen az apostoli kar ez a Sion, ez a Jeruzsálem, amely Isten üdvösségét elfogadta. Ez csatlakozik fönségesen az Isten hegyéhez, tudniillik Isten egyszülött Igéjéhez. Ennek adja a parancsot, hogy ott fönt a magas hegyen hirdessék az üdvösség igéit. De ki az, aki ezt az örömhírt hirdeti, ha nem az evangélisták kara? Mert mit jelent örömhírt hirdetni? Minden embernek, de mindenekelőtt Júda városainak, hirdetni Krisztus földi eljövetelét.

Irodai szolgálat: Bodajki Római Katolikus Plébánia Hivatal, H-8053 Bodajk, Szent István tér 1.

Hétfő: 14.00-17.00; kedd: zárva, szerda: 8.30-11.30, 14.00-17.00, csütörtök: zárva; péntek: 8.30-11.30

Tel: 06-22/410-039, 06-30/102-97-04 Web: www.bodajkikegyhely.hu, E-mail: bodajkikegyhely@gmail.com

Elektronikus ügyintézés – PlébániaAblak: www.plebaniahivatal.hu

Advent 2. hetének liturgikus rendje a Vértesi esperesi kerület
I. lelkipásztori körzetében – 2025. december 7-tól, december 14-ig


Szombat 12.06      vasárnapi vigíliák           Bakonykúti 15.00 Igeliturgia TZS
          Gúttamási 15.00 Énekes mise, int. Purmann Géza és felesége Fürnstahl Erzsébet lelki üdvéért szentmise HG
          Balinka 16.30 Énekes mise, int. +Szülőkért, +nagyszülőkért és +családtagokért HG
          Bodajk 17.45 Litánia, 18.00 Énekes mise, int. Hálából Szent Miklós püspök tiszteletére OA
          Magyaralmás 18.00 Szentségimádás
Vasárnap 12.07     ADVENT 2. VASÁRNAP – viola                                                            II. hét       Ho 3, ÉE 507, 503, 134, 6            
          Isztimér 8.00 Énekes mise, int. +Müllner Ede, +felesége Rézmann Gizella lelki üdvéért OA
          Sárkeresztes 8.00 Énekes mise, int. Jakab és Lott család + és élő tagjaiért HG
          Söréd 8.00 Igeliturgia SZM
          Bodajk 9.30 Énekes mise, int. Barnabás gyógyulásáért MT (Az országos Mária Rádió élőben közvetíti)
          Csákberény 9.30 Énekes mise, int. HG
          Iszkaszentgyörgy 9.30 Énekes mise, int. OA
          Csókakő 11.00 Énekes mise, int. MT
          Fehérvárcsurgó 11.00 Énekes mise, int. +Bernáth Imre, +felesége Mária és +gyermekeik lelki üdvéért OA
          Magyaralmás 11.00 Igeliturgia SZM
          Zámoly 11.00 Énekes mise, int. +Harsa és Németh család elhunyt tagjainak lelki üdvéért, az élő családtagokért hálából HG
          Bodajk-bazilika altemplom 15.00 Barankai József csendes temetése MT
          Bodajk 17.45 Litánia, 18.00 Énekes mise, int. Pro populo MT
Hétfő 12.08            A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA SZEPLŐTELEN FOGANTATÁSA (FÜ)          
          Bodajk 6.00 Énekes mise, int. Hálából Franko atyáért MT
          Iszkaszentgyörgy 6.00 Énekes mise, int. OA
          Magyaralmás 6.00 Énekes mise, int. HG
Kedd 12.09          
          Bodajk 6.00 Énekes mise, int. OA
          Magyaralmás 6.00 Énekes mise, int. MT
          Söréd 6.00 Igeliturgia SZM
Szerda 12.10          
          Bodajk 6.00 Énekes mise, int. OA
          Magyaralmás 6.00 Énekes mise, int. MT
          Zámoly 6.00 Igeliturgia SZM
Csütörtök 12.11          
          Bodajk 6.00 Énekes mise, int. OA
          Fehérvárcsurgó 6.00 Énekes mise, int. +Nagy Adrásért, +feleségéért Manner Máriáért, +fiaikért: Tiborért és Vilmosért HG
          Magyaralmás 6.00 Énekes mise, int. MT
Péntek 12.12          
          Bodajk 6.00 Énekes mise, int. OA
          Csókakő 6.00 Énekes mise, int. HG
          Magyaralmás 6.00 Énekes mise, int. MT
          Sárkeresztes 6.00 Igeliturgia SZM
          Balinka 15.00 +Petra Károly László énekes temetése, harangozás, gyászmise HG
          Bodajk 15.00 Énekes gyászmise, temetés, harangozás int. +Egyedné Máder Anikó c. Spányi Antal megyéspüspök
Szombat 12.13      Szent Lúcia szűz és vértanú (E)          
          Bodajk 14.30 Neubauer Léna keresztelése MT
          Csókakő – Idősek otthona misézőhely 15.00 Csendes mise, int. HG
          Balinka 16.30 Énekes mise, int. +Kardos Lajos és felesége +Hoffer Erzsébet, valamint fiuk +Róbert lelki üdvéért HG
          Bodajk 17.00 Fatimai engesztelés, int. c. Gyulai Péter István atya
          Bodajk 18.00 Énekes mise, int. +Imréért és élő családjáért c. Gyulai Péter István atya
          Magyaralmás 18.00 Szentségimádás
Vasárnap 12.14     ADVENT 3. VASÁRNAPJA viola v. rózsaszín                                 III. hét     Ho 4, ÉE 509, 506, 144, 11            
          Isztimér 8.00 Énekes mise, int. +Tánczos Andrásné sz. Adamaski Elvira lelki üdvéért OA
          Sárkeresztes 8.00 Igeliturgia SZM
          Söréd 8.00 Énekes mise, int. +Takács Ambrusért és feleségéért +Magdolnáért HG
          Bodajk 9.30 Énekes mise, int. +Wágner Tibor 100. születésnapja alkalmából OA
          Csákberény 9.30 Énekes mise, int. Ozsváth család élő és +tagjaiért MT
          Iszkaszentgyörgy 9.30 Énekes mise, int. HG
          Csókakő 11.00 Énekes mise, int. élő Ildikóért, valamint a Szabó, Csöngedi, Rácz és Zsolnai családok élő és +tagjaiért HG
          Fehérvárcsurgó 11.00 Énekes mise, int. Pro populo OA
          Magyaralmás 11.00 Énekes mise, int. +Kovács János halálának 6. évfordulója alkalmából c. Szakács Péter atya
          Zámoly 11.00 Énekes mise, int. +Szele Miklósné lelke üdvéért /temetése 2025-11-14-én volt/ A család +tagjaiért az előkért hálából MT
          Bodajk 17.45 Litánia, 18.00 Énekes mise, int. +Stumpf Ferenc és szülei, id. Stumpf Ferenc és Stumpf Ferencné sz. Kriszkó Katalin MT