Site Overlay

A Vértesi esperesi kerület I. lelkipásztori körzetének hirdetései Évközi 21. vasárnap, 2025. augusztus 24.

„Íme, így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók!”
Lk 13,30

Szeretettel hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy az idei bodajki Mária-napi főbúcsú szeptember 13–14-én, szombat–vasárnap kerül megrendezésre. Az idei búcsú különlegessége, hogy a jubileumi szentév keretében egyházmegyénk kiemelt programjaként Székesfehérvárról a Magyar Szent Család ereklyéi – Szent István király hermája, Boldog Gizella és Szent Imre herceg ereklyéi – érkeznek kegyhelyünkre. Szeretettel kérjük lelkipásztori körzetünk plébániáit és közösségeit, hogy a szeptember 13-án, szombaton 17:00 órakor kezdődő búcsú megnyitóján képviseltessék magukat templomi zászlóikkal. Ezen az ünnepi körmeneten az zarándokudvarról a főúton keresztül kísérjük a bazilikába a Magyar Szent Család ereklyéit. Ugyancsak kérjük a közösségeket, hogy másnap, a vasárnapi ünnepi szentmise végén – amikor az ereklyéket visszakísérjük a kiindulási helyre – ismét jelenjenek meg templomi zászlóikkal. Szeretnénk továbbá buzdítani minden közösséget, hogy vegyen részt az éjszakai virrasztáson is, amely szombatról vasárnapra virradó éjjel zajlik majd. Ennek során lelkipásztori világi munkatársaink és hitoktatóink vezetésével szeretnénk beosztani a közösségeket, hogy az Oltáriszentség és az ereklyék jelenlétében közösen imádkozzunk és virrasszunk.

A szeptember 7-i hétvégén, a vasárnapi szentmisék keretében tartjuk a tanévkezdő Veni Sancte-t, melyre szeretettel hívjuk a gyerekeket, fiatalokat, hitoktatókat, pedagógusokat. A liturgiákon megáldjuk a tolltartóikat, Isten segítő szeretetét kérve ezzel tanulásokra, munkájukra!

Szépen és lelkiekben gazdagon telt a kárpátaljai gyermekek bodajki táborozása. Ezúton is szeretnénk megköszönni minden segítő támogatást és szeretetet – a gyermekek nevében is. Fájó szívvel hallhattuk a híradásokban, hogy a gyermekek régióját hazatérésük napján súlyos támadás érte. Az ottani katolikus magyar közösség imájával könyörögjünk együtt a békéért, melyet a hirdetés végén, az áldás előtt olvasunk fel, csatlakozva ezzel is Leó pápa által péntekre meghirdetett böjt- és imanaphoz. Kérjük a Boldogságos Szűzanya közbenjáró szeretetét a világ békéjéért! (Alább olvasható az ima.)

Bodajk

Köszönjük mindazoknak, akik a Szent István-napi ünnepségek kapcsán bárminemű segítséget nyújtottak az idei színvonalas rendezvényekben!

Csütörtökön lesz az egyházmegyei papi találkozó a kegyhelyen, ezen a napon a plébánia hivatal és a kegytemplom is zárva lesz. Kérjük, imádkozzanak papjainkért ezen a napon különösen is!

Liturgikus elmélkedés

A II. vatikáni zsinat Gaudium et spes kezdetű,

az Egyház és a mai világ kapcsolatáról szóló lelkipásztori konstitúciójából (N. 39) Az új világ körvonalai

Nem tudjuk, mikor teljesedik be a föld és az emberiség ideje, és nem ismerjük a módot, ahogyan a mindenség átalakul. Elmúlik ugyan ez a bűn miatt eltorzult világ, de tanítást kaptunk, hogy Isten új lakóhelyet és új földet készít, az igazságosság hazáját, amely a maga boldogságával betölti, sőt felülmúlja mindazt a vágyat, ami feltör a békét szomjazó szívekből. Akkor vereséget szenved a halál, Isten fiai pedig feltámadnak Krisztusban, és romlatlanságba öltözik az, ami erőtlenségben és romlandóságban mag módjára a földbe került. A szeretet és művei megmaradnak, és a mulandóság szolgai állapotából mindenestől felszabadul az a világ, amelyet Isten az emberért teremtett. Igen, elhangzott a figyelmeztetés, hogy mi haszna van belőle az embernek, ha megszerzi akár az egész világot is, de önmagát elveszíti (vö. Lk 9, 25). Az új föld várásának mégsem szabad csökkentenie, hanem inkább fokoznia kell a szorgoskodást, hogy szebb legyen a föld, hiszen itt van növekedőben az új emberi család közössége, amely némiképp már sejteti az eljövendő világ körvonalait. Ezek szerint, a földi haladást gondosan meg kell ugyan különböztetnünk Krisztus országának növekedésétől, ez a haladás mégis sokat jelent az Isten országa szempontjából, amennyiben hozzájárulhat a társadalom különb rendjének megalkotásához. Ha tehát egykor az Úr Lelkének erejével és az Úr parancsa szerint közkinccsé tettük világszerte az olyan értékeket, mint az emberi méltóság, a testvéri közösség és a szabadság, megtaláljuk majd természetünknek és emberi iparkodásunknak jó gyümölcseit, megtisztítva minden szennytől, tündöklően és megdicsőülve, amikor Krisztus visszaadja Atyjának „az örök és egyetemes országot: az igazság és élet, a szentség és kegyelem, az igazságosság, szeretet és béke országát”. Ez az ország titokzatos módon itt van már ezen a világon, az Úr eljövetelekor azonban teljessé válik.

Fohász a békéért
(a kárpátaljai magyarok imája, felolvasandó a liturgiák záró áldása előtt)


Égi Édesanyánk, Mária, betegek gyógyítója, szomorúak vigasztalója. Gyermekeid segítségedet kérik, terjeszd ki anyai oltalmadat a háborúk embertelen csapásai alatt szenvedő, meghaló gyermekeidre. Segítsd a szétszakadt családokat, óvd az életet, küldj együttérző, a tevékeny szeretettől lángoló szívű embereket segítségül. Esdekeld ki számunkra a békét, Szent Fiadnál, Jézusnál! Hozzád könyörgünk azokért is, akik a háborúkat támogatják, fegyvereket gyártanak és a halál kultúráját építik! Gyógyítsd meg szívüket, világosítsd meg értelmüket, hogy belássák, tévúton járnak! Gyászoló anyai szíved fájdalmát átérezve, bizalommal hozzád folyamodunk, fogadd el engesztelő, felajánló imánkat háborúkban szenvedő emberekért! Mentsd meg az éhínségtől és a lelki haláltól gyermekeidet! Szűzanyánk, akinek szívét fia keresztje alatt állva, a fájdalom tőre járta át, hozzád fohászkodunk azokért, akik elveszítették szeretteiket, töltsd el megtört szívünket anyai vigasztalásoddal! Ámen. Boldogságos Szűz Mária, Béke Királynője, könyörögj érettünk!

Irodai szolgálat: Bodajki Római Katolikus Plébánia Hivatal, H-8053 Bodajk, Szent István tér 1.

Hétfő: 14.00-17.00; kedd: zárva, szerda: 8.30-11.30, 14.00-17.00, csütörtök: zárva; péntek: 8.30-11.30

Tel: 06-22/410-039, 06-30/102-97-04 Web: www.bodajkikegyhely.hu, E-mail: bodajkikegyhely@gmail.com

Elektronikus ügyintézés – PlébániaAblak: www.plebaniahivatal.hu

Évközi 21. hét liturgikus rendje a Vértesi esperesi kerület
I. lelkipásztori körzetében – 2025. augusztus 24-31-ig

Szombat 08.23      vasárnapi vigília          

          Csókakő – Idősek otthona misézőhely 15.00 Csendes mise, int. HG
          Balinka 16.30 Énekes mise, int. +Mátyás és Anna szülőkért, élő és +családtagokért HG
          Bodajk 17.45 Litánia, 18.00 Énekes mise, int. Hadnagy Tibor + évf. a Hadnagy család élő és +tagjaiért OA
          Magyaralmás 19.00 Szentségimádás
Vasárnap 08.24     ÉVKÖZI 21. VASÁRNAP – zöld                                            I. hét        Ho 227, ÉE 593, 598, 123, 285    
          Isztimér 8.00 Igeliturgia SZM
          Sárkeresztes 8.00 Énekes mise, int. HG
          Söréd 8.00 Énekes mise, int. +Radics Béla és + neje Mária,+ fiaik: Béla és Bertalan ,+ menyük, Márta lelkük üdvéért OA
          Bodajk 9.30 Énekes mise, int. Erdélyi, Kovács, Simon és Gróf család élő és +családtagjaiért MT
          Csákberény 9.30 Énekes mise, int. Schüller házaspár 50. évfordulójára OA – nászáldás a mise végén
          Iszkaszentgyörgy 9.30 Énekes mise, int. +Miklós Gyuláné sz. Korcz Mária +8. évf. és névnapja alkalmából HG
          Csókakő 11.00 Igeliturgia SZM
          Fehérvárcsurgó 11.00 Énekes mise, int. Pro populo MT
          Magyaralmás 11.00 Énekes mise, int. Hálából élő édesanyáért HG
          Zámoly 11.00 Énekes mise, int. OA
          Bodajk 17.45 Litánia, 18.00 Énekes mise, int. +László és Ilona szülőkért és + fiúk László, élő és +családtagokért MT
Hétfő 08.25          
          Magyaralmás 7.00 Csendes mise, int. +Lajosért, +szülőkért és élő családtagokért HG
          Bodajk 18.00 Csendes mise, int. OA
Kedd 08.26          
          Bodajk 18.00 Csendes mise, int. OA
Szerda 08.27          Szent Mónika (E)          
          Bodajk 18.00 Csendes mise, int. OA           Fehérvárcsurgó 18.00 Szentségimádás-Igeliturgia-Áldoztatás, int. Dr.BM
Péntek 08.29         Keresztelő Szent János vértanúsága (E)          
          Kincsesbánya – Idősek otthona (Platán) 10.00 Csendes mise, int. OA
          Bodajk 18.00 Alapítványi csendes mise, int. †Belegrai István és neje Balikó Erzsébet szülők, fiuk †István és András, lányuk Erzsébet, menyük †Mária és †Anna, vejük †Mihály és élő családtagok lelki üdvéért (a.) MT
          Magyaralmás 19.00 Énekes mise, int. HG
Szombat 08.30          
          Bodajk 11.30 Fülöp Ábel Dániel keresztelése OA
          Balinka 16.30 Énekes mise, int. HG
          Bodajk 17.45 Litánia, 18.00 Énekes mise, int. MT
          Magyaralmás 19.00 Szentségimádás
Vasárnap 08.31     ÉVKÖZI 22. VASÁRNAP – zöld                                            II. hét       Ho 229, ÉE 594, 599, 126, 287    
          Isztimér 8.00 Énekes mise, int. Egy család elhunyt és élő tagjaiért OA
          Sárkeresztes 8.00 Énekes mise, int. HG
          Söréd 8.00 Igeliturgia SZM
          Bodajk 9.30 Énekes mise, int. Pro populo MT
          Csákberény 9.30 Énekes mise, int. HG
          Iszkaszentgyörgy 9.30 Énekes mise, int. Szilasi Ferenc halálának 15. évfordulója alkalmából OA
          Csókakő 11.00 Énekes mise, int. MT
          Fehérvárcsurgó 11.00 Énekes mise, int. OA
          Magyaralmás 11.00 Igeliturgia SZM
          Zámoly 11.00 Énekes mise, int. +György édesapa, a Csákány és Prekop család élő és +tagjaiért engesztelésül és hálából HG
          Bodajk 17.45 Litánia, 18.00 Énekes mise, int. MT