„A felhőből szózat hallatszott: ’Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok!’”
Lk 9,35
Több településen is keresztúti imádságot tartunk a nagyböjti szent időben. Legyen e szép egyházi hagyomány is része nagyböjti készületünknek!
A rászorulók húsvéti élelmiszercsomagjára templomainkban egy külön erre a célra felcímzett perselybe gyűjtünk pénzadományokat március 30-i vasárnapig bezárólag. Köszönjük támogatásukat, ahogy köszönjük a Karitász csoportok munkáját is!
Jövő vasárnap Szent Józsefhez kötődően a liturgiák végén megáldjuk az édesapákat.
Bodajk
A tavalyi novemberi növénytelepítést folytatva ültettünk el kegyhelyünk zarándokudvarán szombaton újabb növénykülönlegességeket. Fontosnak tartjuk, hogy jelen korunkban az idelátogatók és híveink felé is, jó példával járjunk elöl a teremtett világ szépségének védelmében!
Nagyböjt péntekjein, este negyed 6 órakor kezdődő keresztút után a szentmisét a kálvária kápolnában imádkozzuk. Szeretettel várunk Mindenkit!
Buzdítjuk híveinket, hogy a kórus alatti erénygyakorlat-szívekben legyen közös készületünk a nagyböjti szent időben!
Liturgikus elmélkedés
Nagy Szent Leó pápa beszédeiből (Sermo 51, 3-4. 8: PL 54, 310-311. 313)
A törvényt Mózes közvetítette, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által lett
Az Úr feltárja dicsőségét a választott tanúk előtt: testét, mely éppen olyan test, mint a miénk, oly tündöklő fényességbe öltözteti, hogy arca ragyog, mint a nap, ruházata pedig szikrázóan fehér, mint a hó. Színeváltozásával elsősorban azt akarta, hogy tanítványai szívében ne verhessen gyökeret a botránkozás a keresztje miatt; és az a megaláztatás, amelyet szenvedésével együtt önként vállalt, meg ne zavarja hitükben azokat, akik előtt feltárta az elrejtett méltóság nagyságát. Másodszor, de nem kisebb gondoskodással az Egyház reménységét alapozta meg: ismerje fel Krisztus egész teste, hogy milyen változás vár rá, a tagok pedig remélhessék, hogy ugyanabból a dicsőségből részesednek, amely már a főt körülragyogta. Erről beszél az Úr, amikor dicsőséges eljöveteléről jövendöl: Akkor az igazak ragyogni fognak, mint a nap Atyjuk országában (Mt 13, 43). Ugyanerről tanúskodik Szent Pál apostol is: Ennek az életnek a szenvedései nem mérhetők, véleményem szerint, az eljövendő dicsőséghez, amely majd megnyilvánul rajtunk (Róm 8, 18). És ugyanő hirdeti: Meghaltatok, és életetek Krisztussal el van rejtve az Istenben. Amikor majd Krisztus, a mi életünk megjelenik, vele együtt ti is megjelentek dicsőségesen (Kol 3, 3-4). Volt azonban még más okulásra méltó is ebben a csodálatos eseményben, amely alkalmas volt arra, hogy megerősítse az apostolokat, és tovább gyarapítsa tudásukat. Megjelent ugyanis Mózes és Illés – az egyik a törvény, a másik a próféták képviselője –, és az Úrral beszélgetett, hogy az öt férfiúnak jelenléte folytán bőségesen meglegyen az, amit kiköt a törvény: Két vagy három tanú bizonyítsa a dolgot (Mt 18, 16). Mi lehet ennél megbízhatóbb és maradandóbb tanúság? Hirdetésében megegyezik az Ó- és Újszövetség hangja, és az evangélium tanításával versengve szólnak az ősi kor hírnökei. Mind a két szövetség lapjai egymást erősítik. Akit titkok fátyolába burkoltan ígértek meg az ószövetségi előképek, azt a jelen dicsőség nyilvánvaló, szemmel látható ragyogása mutatja be; igen, a törvényt Mózes közvetítette, mondja Szent János, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által lett osztályrészünk (Jn 1, 17). Benne teljesült be a prófétai előképek ígérete és a törvény előírásainak célja; jelenlétével igazolja a prófétákat, kegyelmével teljesíthetővé teszi a parancsolatokat. A szent evangélium hirdetése szilárdítsa meg tehát mindnyájatok hitét, és senki se szégyellje többé Krisztus keresztjét, mert ezzel váltotta meg a világot. Ezért senki se féljen, ha szenvednie kell az igazságért, és senki se kételkedjék az ígéretek teljesítésében, mert az a dolgok rendje, hogy a munka után következik a pihenés, s a halál kapuján át vezet az út az életbe. Hiszen ő elvállalta szegényes létünk minden nyomorúságát, és így az ő erejével majd mi is legyőzzük azt, amit ő legyőzött, és elnyerjük azt, amit ígért, csak tartsunk ki az ő megvallásában és szeretetében. Mert akár parancsok teljesítéséről, akár megpróbáltatások elviseléséről van szó, mindig csendüljön meg a fülünkben az említett szózat, az Atya szava: Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok (Mt 17, 5).
Közös programok
Dátum | Időpont | Helyszín | Esemény |
Március | |||
15. szo. | 14.00 | Bodajk | „Egyházközségi Agapé” |
22. szo. | 16.00 | Bodajk | Bérmálkozók felkészülése IV. |
23. v. | Templomainkban | Édesapák megáldása | |
29. szo. | 16.00 | Bodajk | Családos- gyerekmise |
30. v. | 10.00!!! | Magyaralmás | Rádiós szentmise közvetítés |
Irodai szolgálat: Bodajki Római Katolikus Plébánia Hivatal, H-8053 Bodajk, Szent István tér 1.
Hétfő: 14.00-17.00; kedd: zárva, szerda: 8.30-11.30, 14.00-17.00, csütörtök: zárva; péntek: 8.30-11.30
Tel: 06-22/410-039, 06-30/102-97-04 Web: www.bodajkikegyhely.hu, E-mail: bodajkikegyhely@gmail.com
Elektronikus ügyintézés – PlébániaAblak: www.plebaniahivatal.hu
Nagyböjt 2. hetének liturgikus rendje a Vértesi esperesi kerület
I. lelkipásztori körzetében – 2025. március 16-23.
Szombat 03.15 vasárnapi vigíliák
Balinka 16.30 Igeliturgia SZM
Bodajk 17.45 Litánia, 18.00 Énekes mise, int. Török Sándor elhunyt édesapáért és családjáért MT
Magyaralmás 18.00 Szentségimádás
Vasárnap 03.16 Nagyböjt 2. vasárnap – lila II. hét Ho 59, ÉE 533, 535, 140, 70
Isztimér 8.00 Énekes mise, int. OA – betegek kenetének kiszolgáltatása
Sárkeresztes 8.00 Énekes mise, int. Pro populo MT
Söréd 8.00 Énekes mise, int. +Fűrész György, +felesége Gállai Katalin és +családtagjaik lelki üdvéért HG
Bodajk 9.30 Énekes mise, int. +Ivanics Sándor és +szüleiért Sándor és Julianna lelki üdvükért MT
Csákberény 9.30 Énekes mise, int. HG
Iszkaszentgyörgy 9.30 Énekes mise, int. OA
Csókakő 11.00 Énekes mise, int. +Ermenegildo Tondini lelki üdvéért MT – betegek kenetének kiszolgáltatása
Fehérvárcsurgó 11.00 Énekes mise, int. OA
Magyaralmás 11.00 Igeliturgia SZM
Zámoly 11.00 Énekes mise, int. HG
Bodajk 17.45 Litánia, 18.00 Énekes mise, int. +Jung Károlyné sz. Vukics Borbála halála évfordulója alkalmából HG
Hétfő 03.17
Magyaralmás 7.00 Csendes mise, int. HG
Bodajk 18.00 Énekes mise, int. MT Fehérvárcsurgó 18.00 Keresztút Dr.BM
Kedd 03.18
Bodajk 18.00 Csendes mise, int. OA
Szerda 03.19 SZENT JÓZSEF, A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA JEGYESE (FÜ)
Bodajk 17.00 Harangozás +Kohán Károly temetésére
Bodajk 18.00 Igeliturgia FBÁ
Fehérvárcsurgó 18.00 Igeliturgia Dr.BM
Péntek 03.21
Bodajk 17.15 Keresztút, 18.00 Énekes mise (kálvária-kápolna), int. OA
Magyaralmás 17.30 Keresztút, 18.00 Énekes mise, int. HG
Szombat 03.22
Bodajk 14.00 Énekes gyászmise, urnatemető – temetés int. +Kohán Károly MT
Csókakő – Idősek otthona misézőhely 15.00 Csendes mise, int. HG
Balinka 16.30 Énekes mise, int. HG
Bodajk 17.45 Litánia, 18.00 Énekes mise, int. +Balassa Béla halálának 5. évfordulója alkalmából OA
Magyaralmás 18.00 Szentségimádás
Vasárnap 03.23Nagyböjt 3. vasárnapja– lila III. hét Ho 229, ÉE 538, 540, 135, 71
Isztimér 8.00 Énekes mise, int. HG
Sárkeresztes 8.00 Igeliturgia SZM
Söréd 8.00 Énekes mise, int. +Radics József és felesége+Teréz élő és +családtagok MT
Bodajk 9.30 Énekes mise, int. +Bierbaum Gáborné sz. Nyitrai Ilona lelki üdvéért, akinek a temetése 2025.03.14-én volt OA
Csákberény 9.30 Énekes mise, int. Pro populo MT
Iszkaszentgyörgy 9.30 Énekes mise, int. HG
Csókakő 11.00 Énekes mise, int. +Ruff Antal lelki üdvéért HG
Fehérvárcsurgó 11.00 Igeliturgia SZM
Magyaralmás 11.00 Énekes mise, int. OA
Zámoly 11.00 Énekes mise, int. MT
Bodajk 17.45 Litánia, 18.00 Énekes mise, int. Márk László halálának 4. évfordulója, élő és elhunyt családtagokért OA