Site Overlay

A Vértesi esperesi kerület I. lelkipásztori körzetének hirdetéseiÉvközi 28. vasárnap, 2024. október 13.

„…’Embernek ez lehetetlen, de az Istennek nem. Mert az Istennek minden lehetséges.
Mk 10,27b

Sajnálattal közöljük, hogy Győri Balázs István káplán atya a hétfői nappal abbahagyta papi szolgálatát. Indoklásában nem közösségünket okolta, sőt köszönte a sok támogatást, szeretetet. Úgy gondoljuk, hogy lelkipásztori körzetünk papi-, munkatársi-, és hívő közössége mindenben szeretettel állt Balázs atya mellett, amit itt külön is szeretnénk mindenkinek megköszönni. Imádkozzunk továbbra is a papságért, papi hivatásokért és kispapjainkért!

2024. november 15-17-ig (péntek estétől, vasárnapig délig) lelkigyakorlatot szervezünk Bodajki kegyhelyünkön, Szent Imre Zarándokházunkba. A 3 napos lelkigyakorlaton az elmélkedések mellett közös szentmise, szentségimádás is lesz, melyeket a kegyhely papjai vezetnek majd. Lehetőség van „ottalvásos”, vagy „bejárós” módon is részt venni. Jelentkezni, részletek felől érdeklődni telefonon (22/410-039) a közös plébánia hivatalunkban, vagy a www.plebaniahivatal.hu internetes oldalon az események menüpont alatt lehet.

Jövő vasárnap lesz templomainkban országos gyűjtés a missziók javára. Előre is köszönjük adományaikat!

A szokásos Fatimai engesztelő napot a hónap 13. napján (a mai vasárnap) tartjuk Bodajkon: délután 5 órától elmélkedés, szentolvasó, körmenet, 6 órakor szentmise. Buzdítjuk a híveket a közös imádkozásra; az engesztelő napon való részvételre!

Közös programok

DátumIdőpontHelyszínEsemény
Október
12. szo.16.00BodajkBérmálkozók felkészülése
16.30MagyaralmásCsaládos- gyerekszentmise
13. v.15.30BodajkSzülői értekezlet a leendő elsőáldozók szüleinek
17.00Fatimai engesztelés
19. szo.16.30BalinkaSzent Vendel templombúcsú
20. v TemplomainkbanMissziós gyűjtés
21. h.16.30BodajkHitoktatói megbeszélés
26. szo.16.00BodajkCsaládos- gyerekmise


Liturgikus elmélkedés

Alexandriai Szent Cirill püspöknek Aggeus próféta könyvéhez írt magyarázatából

(Cap. 14: PG 71, 1047-1050)

Üdvözítőnk eljövetelével fönséges templom jelent meg, amely összehasonlíthatatlanul csodálatosabb minden eddiginél. Mindenki beláthatja, hogy ez az új templom a réginél annyival kiválóbb és magasztosabb, amennyivel felülmúlja a mózesi törvény istentiszteletét az Istennek Krisztus evangéliuma szerinti imádása, vagyis amint felülmúlja az árnyékot az igaz valóság. Egyébként úgy vélem, hogy erről még többet is lehetne mondani. A múltban csak egyetlen templom volt, mégpedig Jeruzsálemben, és ott is egyetlen nép, az izraeliták népe mutatta be az áldozatokat. Miután Isten Egyszülöttje hozzánk hasonlóvá, emberré lett, aki a Szentírás szava szerint Isten és Úr, ő ragyog felettünk (Zsolt 117, 27), megszámlálhatatlan sok templommal és imádkozóval telt meg a földkerekség. Ezek az imádók jó illatú lelki áldozatokkal imádják a mindenség Istenét. Azt hiszem, ez az, amit Malakiás jövendölt Isten nevében: Én vagyok a Nagy Király, mondja az Úr, és nevem megdicsőült a nemzetek között. Jó illatú áldozatot mutatnak be mindenütt, tiszta ételáldozatot a nevemnek (Mal 1, 14. 11). Igaz tehát az a jövendölés, hogy nagyobb lesz az új templomnak, vagyis az Egyháznak a dicsősége. Üdvözítő Istenünk kijelenti, hogy a templomért fáradozóknak, a templom építőinek ünnepi ajándékul és mennyei jótéteményként elküldi majd Krisztust, mindnyájunk békéjét, aki által szabad utunk van az egy Lélekben az Atyához (Ef 2, 18). Így szól ugyanis: Békét adok ezen a helyen, a lélek békéjét jutalmul mindenkinek, aki dolgozik a templom felépítésén (vö. Agg 2, 9). Maga Krisztus is azt mondja az evangéliumban: Az én békémet adom nektek (Jn 14, 27). Pál magyarázza meg, miként válik ez az Istent szeretők javára: Krisztus békéje, mondja, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és értelmeteket (vö. Fil 4, 7). Így imádkozott bölcsen Izajás: Urunk, Istenünk, add meg nekünk a békét, és akkor mindent megadtál nekünk (vö. Iz 26, 12). Mert akik egyszer szerencsések lehettek Krisztus békéjében részesülni, azok könnyen megmenthetik lelküket, és az erényes élet feladatainak tökéletes teljesítésére összpontosíthatják figyelmüket. Megígérte tehát Isten, hogy minden templomépítőnek megadja majd a békét. Lehet, hogy az egyik az Egyház építésén dolgozik papi szolgálatot végezve, a másik meg a szent isteni titkok magyarázójaként elöljáró lesz Isten házában. Ismét más pedig a saját lelke megszentelésén fáradozik, hogy mint élő lelki kő épüljön be a szent templomba, Isten hajlékába a Lélek közreműködésével (vö. Ef 2, 22), az ilyen feltétlenül élvezi azt a nagy előnyt, hogy könnyen elnyeri lelke üdvösségét.

Irodai szolgálat: Bodajki Római Katolikus Plébánia Hivatal, H-8053 Bodajk, Szent István tér 1.

Hétfő: 14.00-17.00; kedd: zárva, szerda: 8.30-11.30, 14.00-17.00, csütörtök: zárva; péntek: 8.30-11.30

Tel: 06-22/410-039, 06-30/102-97-04 Web: www.bodajkikegyhely.hu, E-mail: bodajkikegyhely@gmail.com Elektronikus ügyintézés – PlébániaAblak: www.plebaniahivatal.hu

Évközi 27. hét liturgikus rendje a Vértesi esperesi kerület I. lelkipásztori körzetében
2024. október 13-tól október 20-ig

Szombat 10.12      vasárnapi vigília          
          Csókakő – Idősek otthona misézőhely 15.00 Csendes mise, int. HG
          Balinka 16.30 Énekes mise, int. HG
          Magyaralmás 16.30 Családos- gyerekmise, int. OA
          Bodajk 17.45 Litánia, 18.00 Énekes mise, int. MT
          Magyaralmás 18.00 Szentségimádás
Vasárnap 10.13     ÉVKÖZI 28. VASÁRNAP – zöld                                            IV. hét     Ho 225, ÉE 596, 600, 119, 288                            
          Isztimér 8.00 Igeliturgia TZS
          Sárkeresztes 8.00 Énekes mise, int. HG
          Söréd 8.00 Énekes mise, int. Preszter család élő és elhunyt tagjaiért OA
          Bodajk 9.30 Énekes mise, int. 34 éves gyermek születésnapja alkalmából, +nagyapa, édesapa halálának alkalmából, a család élő és elhunyt tagjaiért OA (Az országos Mária Rádió élőben közvetíti)
          Csákberény 9.30 Igeliturgia SZM
          Iszkaszentgyörgy 9.30 Énekes mise, int. Bittmann család élő és +tagjaiért, valamint hálából az adományért HG
          Csókakő 11.00 Énekes mise, int. Id. Bokor Elemér és felesége Boros Margit OA
          Fehérvárcsurgó 11.00 Énekes mise, int. +Varga Istvánért, felesége +Kecskés Erzsébetért +évf., +nagyszülőkért c. Szpisják Péter Pál OFM. Cap.
          Magyaralmás 11.00 Énekes mise, int. HG
          Zámoly 11.00 Igeliturgia SZM
          Bodajk 17.00 Fatimai engesztelés, int. MT
          Bodajk 18.00 Énekes mise, int. Hálából a Mária zarándoklatokért és a 30 év alatt elhunyt Mária zarándokokért MT – Gellért fiunkért HJ
Hétfő 10.14          
          Magyaralmás 7.00 Csendes mise, int. HG
          Bodajk 18.00 Énekes mise, int. MT
Kedd 10.15            A Jézusról nevezett (Avilai) Szent Teréz szűz és egyháztanító (E)          
          Bodajk 18.00 Csendes mise, int. Élő Kláriért OA
Szerda 10.16          Alacoque Szent Margit Mária szűz (e)          
          Bodajk 18.00 Énekes mise, int. OA
Péntek 10.18         Szent Lukács evangélista (Ü)          
          Bodajk 18.00 Énekes mise, int. OA
          Magyaralmás 18.00 Énekes mise, int. HG
Szombat 10.19          
          Bodajk 9.00 Zarándokmise, int. . Dr. Osztie Zoltán és Dr. Breznay István
          Bodajk 10.00 +Hartdégen János énekes temetése, harangozás OA
          Magyaralmás 11.00 Mészáros Maxima keresztelése c. Marco Faccioli OFM.Cap.
          Bodajk 15.00 Énekes gyászmise, int. +Hartdégen János MT
          Balinka 16.30 Szent Vendel templombúcsú – Énekes mise, int. HG
          Bodajk 17.45 Litánia, 18.00 Énekes mise, int. Piller Anna halálának 1. évfordulója alkalmából és a Piller család +tagjaiért OA
          Magyaralmás 18.00 Szentségimádás
Vasárnap 10.20     ÉVKÖZI 29. VASÁRNAP – zöld                                            I. hét        Ho 226, ÉE 587, 594, 122, 287            
          Isztimér 8.00 Énekes mise, int. HG
          Sárkeresztes 8.00 Igeliturgia
          Söréd 8.00 Énekes mise, int. +ifjú Kovács Jánosért, valamint élő és +családtagért OA
          Bodajk 9.30 Énekes mise, benne Gál Sára Lotti keresztelése int. Pro populo MT
          Csákberény 9.30 Énekes mise, int. +özv. Tradler Márton Konrádné sz. Knauz Katalin halálának 2. évfordulójára OA
          Iszkaszentgyörgy 9.30 Énekes mise, int. HG
          Csókakő 11.00 Igeliturgia SP
          Fehérvárcsurgó 11.00 Énekes mise, int. +Simon Imre halála évfordulójára, fiáért +Tiborért és +nagyszülőkért HG
          Magyaralmás 11.00 Énekes mise, int. +Stumfold Lászlóért, feleségéért Terézért és szüleikért MT
          Zámoly 11.00 Énekes mise, int. OA
          Bodajk 17.45 Litánia, 18.00 Énekes mise, int. Pro populo MT