Site Overlay

A Vértesi esperesi kerület I. lelkipásztori körzetének hirdetései
Urunk mennybemenetele – 2022. május 29.

„Galileai férfiak! Mit álltok itt égre emelt tekintettel? Ez a Jézus, aki közületek az égbe emelkedett, ugyanígy jön el ismét.”

ApCsel 1,11

Köszönjük híveinknek az Egyházmegye szentségimádási napján, Áldozócsütörtökön, a szentórákon való részvételüket, a közös imádságot.

Hirdetjük, hogy július hónapban egy alsós és egy felsős hittanos tábort szervezünk gyermekeinknek, fiataljainknak, hitoktatóink segítségével. A táborok részleteivel kapcsolatban érdeklődni a hitoktatóknál lehet. Egyben kérjük híveinket, hogy akik megtehetik, támogassák egy-egy rászoruló gyermek idei táborozását. Egy borítékba betéve a támogatásra szánt összeget juttassák el az atyákon keresztül a bodajki plébánia hivatalba. Előre is köszönjük támogatásukat!

Jövő szombaton, június 4-én Püspök atya imanapot hirdetett a papi és szerzetesi hivatásokért a bodajki kegyhelyen. Délelőtt 10 órától püspöki szentmise lesz a kegyhely zarándokudvarán, melyet szentségi körmenet követ. A kegyhelyen e nap bemutatkoznak az egyházmegye területén működő szerzetes közösségek és kispapjaink. Az imanapot délután 1 órakor litániával zárjuk. Szeretettel hívjuk híveinket a közös imádkozásra papi és szerzetesi hivatásokért!

Pünkösdvasárnap, jövő hétvégén a megválasztott testületek esküt tesznek a hívek előtt a pünkösdi szentmiséken. Pünkösdhétfőn pedig mind a híveket, mind a megválasztott testületi tagokat szeretettel hívjuk este 6 órára a bodajki Szűzanyához, hogy közösen imádkozzunk lelkipásztori körzetünkért.

Június 1-től Egyed Viktor irodista helyét Beck Sára veszi át a bodajki plébánia hivatalban. Ezúton is köszönjük Egyed Viktor eddigi precíz, megbízható munkáját, és kérjük további életére Isten bőséges áldását. Beck Sárának pedig aki irodavezető lesz a kegyhelyen kívánjuk leendő munkájára szintén a jó Isten áldását!

Bodajk

Pünkösdhétfőn csak este 6 órakor lesz szentmise kegytemplomunkban, melyre lelkipásztori körzetünk híveit, a megújított testületek tagjait is meghívtuk. Bodajki képviselőtestületünk e szentmisében fog esküt tenni. Imádkozzunk együtt lelkipásztori körzetünkért Szűz Mária az Egyház Anyja ünnepén!

Arany Ferenc diakónus úr papszentelésére készülve, neki szánt ajándékra gyűjtünk a jobb oldali mellékoltárnál kihelyezett adománygyűjtő dobozba. Előre is köszönjük adakozásukat!

Közös programok

DátumIdőpontHelyszínEsemény
Május
29. v.11.00MagyaralmásElsőáldozás
11.00Bodajk„IGENT MONDOK” – női lelkigyakorlat zárószentmiséje
  Hősök napja
5. v. TemplomainkbanMegújított plébániai képviselőtestületek eskütétele templomainkban
6. h.18.00BodajkKözös imádság a lelkipásztori körzetért
11. szo.9.00IszkaszentgyörgySzentháromság templombúcsú – Első szentgyónás, próba
12. v.9.30Elsőáldozás
13. h.17.00BodajkFatimai engesztelés

Liturgikus elmélkedés

Szent Ágoston püspök beszédeiből

(Sermo de Ascensione Domini, Mai 98, 1-2: PLS 2, 494-495) Senki sem ment föl a mennybe, csak aki alászállt a mennyből

A mi Urunk, Jézus Krisztus a mai napon felment a mennybe, szálljon fel vele a mi szívünk is. Halljuk, mit mond az Apostol: Ha Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Ami ott fönn van, arra legyen gondotok, ne a földiekre (Kol 3, 1-2). Amint ugyanis ő felment a mennybe, és mégsem távozott el tőlünk, úgy mi is már ott vagyunk vele, jóllehet testünkben még nem ment végbe az, amire ígéretet kaptunk. Ő már felmagasztalódott az egek fölé, de mégis elszenvedi azt, ami nyomorúságot csak érzünk mi, itt a földön élő tagjai. Ennek bizonyságát nyújtotta, amikor a mennyből megszólalt: Saul, Saul, miért üldözöl engem? (ApCsel 9, 4) Máskor meg azt mondta: Éhes voltam, és adtatok ennem (Mt 25, 35). Miért ne fáradoznánk mi is úgy itt a földön, hogy a hit, a remény és a szeretet által, amely minket hozzá köt, már vele ott nyugodhassunk a mennyben? Ő, amikor ott van, velünk is itt van. És mi, amikor itt vagyunk, vele ott is vagyunk. Ő itt van istenségével, hatalmával és szeretetével; mi pedig ott vagyunk, jóllehet istenségével nem rendelkezünk, mint ő, de az iránta való szeretetünkkel mégis ott lehetünk. Ő a mennyet el nem hagyta, amikor onnét leszállt hozzánk; de tőlünk sem távozott el, midőn ismét visszament a mennybe. Mert ő ott volt akkor is, amikor itt tartózkodott, amint ő maga is állítja szavával: Senki sem ment föl a mennybe, csak aki alászállt a mennyből: az Emberfia, aki a mennyben van (Jn 3, 13). A vele való egység miatt mondta ezt, mivel ő a mi Fejünk, és mi az ő teste vagyunk. Ez tehát nem más, mint ő, mert mi is ő vagyunk, amint ő ember Fia lett miattunk, mi pedig az Isten fiai lettünk őmiatta. Hiszen így mondja az Apostol: Ahogyan a test ugyan egy, de sok tagja van, a testnek ez a sok tagja azonban mégis egy test, így Krisztus is (1 Kor 12, 12). Nem azt mondja: így Krisztus, hanem azt, hogy: így Krisztus is. Krisztus tehát sok tag, de csak egy test. Leszállt a mennyből irgalma miatt, és nemcsak ő maga szállt fel a mennybe, hanem vele és benne mi is a kegyelem által, így nemcsak Krisztus szállt le, és nemcsak Krisztus szállt fel; éspedig nem azért, hogy a Fej méltósága elhalványuljon a testben, hanem azért, hogy a test egysége elválaszthatatlan legyen a Fejtől.

Irodai szolgálat: Bodajki Római Katolikus Plébánia Hivatal, H-8053 Bodajk, Szent István tér 1.

Hétfő: 14.00-17.00; kedd: zárva; szerda 8.30-11.30, 14.00-17.00; csütörtök: zárva; péntek: 8.30-11.30

Tel: 06-22/410-039, 06-30/102-97-04 Web: www.bodajkikegyhely.hu, E-mail: bodajkikegyhely@gmail.com

Elektronikus ügyintézés – PlébániaAblak: www.plebaniahivatal.hu

Húsvét 7. hetének liturgikus rendje a Vértesi esperesi kerület I. lelkipásztori körzetében

2022. május 29-től június 5-ig

Vasárnap 05.29          URUNK MENNYBEMENETELE                                                     III. hét      Ho 95, ÉE 562, 96, 114, ÉE 564, 102

          Balinka 8.00 Énekes mise, int. OA
          Isztimér 8.00 Énekes mise, int. HG
          Sárkeresztes 8.00 Igeliturgia SZM
          Söréd 8.00 Énekes mise, int. +Takács Ambrusné sz. Magdolna MT
          Bodajk 9.30 Énekes mise, int. HJ
          Csákberény 9.30 Énekes mise, int. OA
          Iszkaszentgyörgy 9.30 Igeliturgia SZM
          Csókakő 11.00 Énekes mise, int. HG
          Fehérvárcsurgó 11.00 Igeliturgia Dr. GYV
          Magyaralmás 11.00 Elsőáldozás – Énekes mise, int. OA
          Zámoly 11.00 Énekes mise, int. +Márta édesanya lelki üdvéért halálának 3. évfordulójára HJ

          Bodajk 11.00 Énekes mise „IGENT MONDOK”- lelkigyakorlat zárómiséje MT
          Fehérvárcsurgó – Szent Kereszt felmagasztalása kastélykápolna 13.00 Tajti Miklós Dávid keresztelése Tornyai Gábor
          Balinka – Mecsér misézőhely 15.00 Csendes mise, int. HG
          Bodajk 17.45 Litánia, 18.00 Énekes mise, int. Pro populo MT
Hétfő 05.30          
          Magyaralmás 7.00 Csendes mise, int. HG
          Isztimér Idősek otthona 10.00 Csendes mise, int. HG
          Bodajk 15.00 +Csicsely Pálné sz. Balogh Margit csendes temetése, harangozás OA
          Bodajk 16.00 Csendes gyászmise, int. +Csicsely Pálné sz. Balogh Margit OA
          Bodajk 18.00 Énekes mise, int. MT
Kedd 05.31          
          Bodajk – Idősek otthona (Lila Akác) 10.00 Csendes mise, int. OA
          Bodajk 15.00 +Fürész Józsefné sz. Zámbó Anna énekes temetése, harangozás MT
          Bodajk 16.00 Énekes gyászmise, int. +Fürész Józsefné sz. Zámbó Anna MT
          Bodajk 18.00 Csendes mise, int. HJ
Szerda 06.01         Szent Jusztínusz vértanú (E)          
          Bodajk 18.00 Énekes mise, int. OA
Csütörtök 06.02          
          Csókakő 17.00 Csendes mise, int. HG
          Fehérvárcsurgó 18.00 Csendes mise, int. HG
Péntek 06.03         Lwanga Szent Károly és társai, ugandai vértanúk (E) – elsőpéntek       
          Balinka 8.00 Csendes mise, int. MT
          Isztimér 15.00 +Holcsek Ferenc Jenő, +Holcsek Ferenc Jenőné sz. Müllner Edit énekes temetése, harangozás MT
          Söréd 17.00 Csendes mise, int. +Szuna Ferenc és felesége Barta Mária lelki üdvéért HG
          Bodajk 18.00 Csendes mise utána szentségimádás, int. MT
          Magyaralmás 19.00 Énekes mise, int. HG
Szombat 06.04      Elsőszombat         
          Bodajk 8.00 Csendes mise, int. Szűzanya tiszteletére HJ

          Bodajk 10.00 EGYHÁZMEGYEI ZARÁNDOKLAT A HIVATÁSOKÉRT – Püspöki szentmise a zarándokudvaron

          Fehérvárcsurgó 14.15 Orgonás esküvő: Novák Dávid – Kiss Virág Anna esketése OA
          Csókakő – Idősek otthona misézőhely 15.00 Igeliturgia SP
          Bakonykúti 15.00 Énekes mise, int. HG
          Gúttamási 15.00 Igeliturgia TZS
          Söréd 15.30 Egyed Noel Gábor keresztelése OA
          Bodajk 16.00 Turóczi Hedvig keresztelése MT
          Bodajk 16.30 Imaóra KT
          Kincsesbánya imaház 16.30 Énekes mise, int. HG
          Bodajk 17.45 Litánia, 18.00 Énekes mise, int. Hálából édesanya 95. születésnapja alkalmából OA
          Magyaralmás 19.00 Szentségimádás
Vasárnap 06.05          PÜNKÖSD                                       IV. hét Ho 98, ÉE 567, Szek. 97, fel. 259, áld. 280, ÉE 570, vég. 205, 102
          Balinka 8.00 Énekes mise, int. +Fáber Róza lelki üdvéért HJ
          Isztimér 8.00 Énekes mise, int. Pro populo MT – fogadalomtétel
          Sárkeresztes 8.00 Énekes mise, int. OA – fogadalomtétel
          Söréd 8.00 Énekes mise, int. HG – fogadalomtétel
          Bodajk 9.30 Énekes mise benne Szabó Sándor keresztelése, int. +Klára édesanya +2. évf. OA
          Csákberény 9.30 Énekes mise, int. HG – fogadalomtétel
          Iszkaszentgyörgy 9.30 Énekes mise, int. +Violettáért halálának 7. évfordulóján, +és élő hozzátartozókért MT – fogadalomtétel
          Csókakő 11.00 Énekes mise, int. OA – fogadalomtétel
          Fehérvárcsurgó 11.00 Énekes mise, int. +Kecskés Imre, neje +Gángó Erzsébet lelki üdvéért, élő és +hozzátartozókért MT – fogadalomtétel
          Magyaralmás 11.00 Igeliturgia SZM
          Zámoly 11.00 Énekes mise, int. HG – fogadalomtétel
          Bodajk 17.45 Litánia, 18.00 Énekes mise, int. HJ

string(41) "color: #000000;background-color: #b89e5a;"