SZENTHÁROMSÁG

Szentháromság (lat. Trinitas Sancta): az egy, élő és igaz Isten misztériuma: Atya, Fiú és Szentlélek, három személy egyetlen lényegben. A →létszempontjából mindenek kezdete, az ősforrás, az Alfa, ugyanakkor a vég is, mindenek célja, beteljesedése, az Ómega. A→megismerés szempontjából abszolút misztérium: teremtett lény számára kimerítően soha meg nem ismerhető. A ~ a kereszténység központi →hittétele, mert Isten a→kinyilatkoztatásban ezt mondta ki magáról mint legbensőbb igazságot, s ebben benne van belső életének kitárulása is az ember felé. A többi misztériumnak is ez az alapja, hiszen pl. nélküle a →megtestesülés sem lenne érthető. - 1. A ~ misztériumának teol. értelmezésénél alapjában figyelembe kell venni a következőket: a) Negatívetudnunk kell, hogy a ~ titkához nem vezet út a →vallástörténetből. Igaz, több vallásban mutatkoznak hármasságok, de azok az istenségek hármas csoportjai v. a term-ben található hármasság utánzatai. Ugyanígy nem vezet a ~hoz út a →filozófiából sem. A ~ nem a lét dialektikus magyarázata, ahogy a→német idealizmus próbálkozott (tézis, antitézis, szintézis). E →dialektika már a háromság titkából kiinduló fil. eszmefuttatás volt. - b) Pozitíve azt kell tudnunk, hogy a ~ kinyilatkoztatásával Isten a maga legbensőbb létmódját tárta föl az ember előtt, s ezzel megkaptuk a kinyilatkoztatás teljességét. Isten feltárta a maga páratlan életét, ahogyan örök létében valóságosan él. A ~ tehát nem példabeszéd: az →Atya, a →Fiú és a →Szentlélekhárom valóságos →személy_egymástól különböznek, de úgy, hogy lényegük egy és oszthatatlan marad. A különbséget a →reláció, a személyes kapcsolat adja meg, nem a létbeli különbözőség. Isten azzal tárta föl atyaságát, hogy elküldte a vele egylényegű Fiút és az ugyancsak egylényegű Szentlelket. - Szem előtt kell tartanunk, hogy Isten a maga ~ voltát nem csak szóban közölte, nem puszta verbális magyarázatot adott róla, hanem üdvtört. folyamatban és eseményekben mutatta meg. E folyamat kezdete az ósz-i kinyilatkoztatás, beteljesedése Jézus Krisztus. Az ÓSz-ben Isten úgy mutatkozott meg, mint abszolút transzcendens örök szellem, mint teremtő, mint a tört. ura és az erkölcsi élet bírája. De éppen transzcendenciája miatt csak jelképekben közeledhetett az emberhez. Ilyen jelképek: Jahve angyala, Isten lelke, szó, bölcsesség, messiás. Isten lelke képviseli a teremtő erőt, amit szava hajt végre, s amit bölcsessége vezet. Ezek néha már megszemélyesítve is előfordulnak, de azért az ósz-i kinyilatkoztatás alapján még gondolni sem lehetett a ~ titkára. Csak az ÚSz-ből visszatekintve látjuk, hogy volt bizonyos hasonlatosság az ottani megszemélyesítések és a valódi személyek között. - A ~ titkának kinyilatkoztatása az úsz-i üdvrendben történt meg. A kiinduló pont a szövetségek Istene, aki egy és mindenható. Jézus Krisztus Őt nevezi Atyának, aki neki különleges módon atyja, de atyaságát kiterjeszti az emberekre is. A döntő újdonság az, hogy Jézus ezzel az Atyával szemben úgy viselkedik, mint a Fiú, aki ismeri őt, tőle jött, tőle kapta tudását és hatalmát, életével őt dicsőíti meg, s olyan szoros egységben van vele, hogy egynek mondhatja vele magát. Saját istenségét azzal igazolja, hogy föléje helyezi magát az ósz-i törv-nek, csodákat tesz, bűnöket bocsát meg, hitet követel és mint törv-hozó saját nevében beszél: „én mondom... én vagyok". - A Szentlélek istenségét is kifejezetten tanítja az ÚSz. Ő nem valamilyen isteni erő, amely lélekben működik, hanem mint Isten Lelke, ő fejezi ki Istent, mint a mi üdvösségünket (Lk 4,18; Tit 3,5; 1Kor 12,4). Őt a Fiú küldi az Atyától v. az Atya küldi a Fiú nevében (Jn 14,26; 15,26), neki tehát mindkettőhöz személyes kapcsolata van, s léte belenyúlik az örökkévalóságba. Vagyis a Fiú és a Szentlélek földi megjelenése előtt létezett (praeegzisztencia). Isten tehát örök létében ~. Erre utalnak azok a szentírási helyek, amelyek az egy Isten valóságának fönntartása mellett a 3 személyt egymás mellett említik, mint létező és működő valóságot (Mt 26,19; Lk 24,49; Jn 14,16; 15,26; 16,7-10; ApCsel 2,37; Róm 5,1-5; 1Kor 12,3-10; 2Kor 13,13; Gal 4,6 stb.). Az ÚSz maradék nélkül kifejezi az egyistenhitet (monoteizmus), és szemben áll mindenféle→politeizmussal, ugyanakkor a Fiú és a Szentlélek létét nem úgy állítja elénk, mint valami közbeeső, elmosódott fogalmat, hanem mint Isten igazi valóságát. Ebből látszik, hogy magát a fölfoghatatlan titkot akarja kifejezni. Isten a maga világfölöttiségében és teljességében úgy létezik, hogy benne sokkal több a létgazdagság, mint amit a teremtett rend kifejezhet. De utalások vannak arra, hogy mi egy a 3 személyben és mi a különböző. A Fiút határozottan megkülönbözteti a teremtménytől, a szolgától (Mk 12,1-12), ő az Isten örök Szava (Jn 1,1), teljes képe (2Kor 4,4; Kol 1,15), dicsőségének kisugárzása (Zsid 1,3). A Szentlélek olyan személy, akiben Isten szeretettel közli magát, azért ő az abszolút ajándék az ember számára (Róm 5,5; ApCsel 2,38). - 2. A dogmatika elénk tárja a misztérium teol. földolgozását. Az Egyh. és a teol. igyekezete az volt, hogy tartsa magát az ÚSz kijelentéseihez: egy Isten van, s ez az Isten Atya, Fiú, Szentlélek. A 3 név igazi személyes valóságot fejez ki. Olyan teol. megoldást kellett keresni, ahol megmarad az abszolút egység, de kifejezésre jut a személyek valóságos különbsége is. - 3. A ~-eretnekségek (téves értelmezési próbálkozások), vagy az egységet hangsúlyozták annyira, hogy a 3 személyből csak a név, ill. valamilyen megjelenési forma maradt (→modalizmus→szabellianizmus→patripasszionizmus); vagy a Fiú és a Szentlélek Atyaistennek való alárendeltségét hirdették (→monarchianizmus,→szubordinacionizmus); ismét mások kitértek a misztérium elől, s azt állították, hogy a Fiú és a Szentlélek csak teremtmény (→arianizmus). - 4. Az igaz értelmezés csak az lehetett, amely a misztériumon belül kereste az egységet és a hármasságot. Itt kétségtelenül nagy szerepet játszott az Atya és a Fiú neve, továbbá a Logosz (Szó, Ige), amelyek fölhívták a figyelmet arra, hogy különbséget kell tenni az abszolút lét és a relatív lét között. Isten maga az élet, a tevékenység, de benne semmi új nem keletkezik, ő nem változhat. De ha a Fiú az ő Szava, aki egy vele, akkor bizonyára saját magát mondta ki benne. Ebbe a szóba belefoglalta egész lényegét, hiszen mint végtelen szellem egészen ismeri és ki is mondhatja magát. A kimondott szó tehát vele egylényegű, őbenne marad, mégis szembenáll vele, mint a kimondott a kimondóval, mint a Fiú az Atyával. A személyeket tehát csak az eredetből fakadó szembenállás különbözteti meg, de maga az isteni term., a lényeg ezzel nem osztódik meg. Az Atya tehát úgy szüli a Fiút, hogy egész lényegét közli vele, nem pedig valamit ad önmagából. Istennek ehhez a belső életnyilvánulásához meg kellett találni a megfelelő kifejezést. Ami egy és közös a 3 személyben, az a →lényeg (gör. ouszia, lat. essentia) és a →természet(phüszisz, natura), ami pedig 3, az a →személy (hüposztaszisz, persona). Az Atya és a Fiú egylényegűségét 325: a →niceai zsinat mondta ki az →arianizmus ellen; a Szentlélek istenségét 381: az I. →konstantinápolyi zsinat mondta ki dogmaként. - Meg kell azonban jegyeznünk, hogy amikor a gör. atyák az egyes személyekre a hüposztaszisz szót alkalmazták, nem abban az értelemben tették, ahogy mi ma a személyt fölfogjuk. Mai fogalmunk szerint „a személy külön, zárt, öntudattal rendelkező egyed". Istenben azonban csak egy öntudat van, nem három, s ezt az egyet birtokolja az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Az Atya a maga atyai módján birtokolja, vagyis úgy, ahogy közli a Fiúval, a Fiú pedig úgy, ahogy az Atyától kapja a kimondásban ill. szellemi nemzésben, a Szentlélek pedig úgy, ahogy az Atya és a Fiú végtelen szeretetben egynek tudják magukat. A gör. hüposztaszisz tehát csak a valóságot, a másiktól való különbséget akarta jelenteni. Így a 3 személy, bár az eredetből folyó szembenállás miatt egymástól valóságosan különbözik, befelé mégis teljesen nyitott, hiszen ugyanaz a lényegük és egész isteni életük. Ezt a teol. úgy fejezte ki, hogy a személyek egymásban vannak és kölcsönösen áthatják egymást. Ahogy Krisztus mondja: „Amint te, Atyám bennem vagy s én benned..." (Jn 17,21). Azért ahol egy személy jelen van, ott van a másik is, s kifelé a 3 személy mint egyetlen ok működik (→perichorészisz). 

Vatican
The Holy See

www.vatican.va

HIVATKOZÁSOK
BESZÁMOLÓK
NAPTÁR

Fejlesztési tervbemutató a 275 éves bodajki kegytemplomban

Nagyszabású fejlesztés indul el 500 milliós kormánytámogatással, a bodajki Segítő Szűz Mária kegytemplomban és környékén. A beruházást a látogatók 21. századi szintű kiszolgálásának igénye indokolta, hogy ezzel is segítsék a zarándokok lelki megújulását.

Beszámoló és képgaléria

PlebaniaAblak_logo_white_400px.png

A bodajki Kegyhely fejlesztése

Megújul a bodajki Segítő Szűz Mária-kegyhely

Az ezeréves kegyhely múltjához méltó felújítási és átalakítási munkálatokról Mórocz Tamás, plébános tartott részletes beszámolót

sirhelykereso.png

Copyright © 2019 Bodajk 

Segítő Szűz Mária Plébánia

  • Facebook - White Circle
  • YouTube - White Circle

Cím:

8053 Bodajk, Szent István tér 1.

Telefon:

Tel: (22) 410-039