Liturgikus elmélkedés

Szent Hitvalló Maximus apátnak „A szeretet” című értekezéséből

(Centuria 1, cap. 1, 4-5. 16-17. 23-24. 26-28. 30-40: PG 90, 962-967) Szeretet nélkül minden csak hiábavalóság

 

A szeretet nem más, mint az emberi léleknek az a jóindulata, amely semmit sem akar Isten szándéka ellenére cselekedni. Ennek a szeretetnek erényét azonban nem képes elsajátítani egyetlen egy olyan ember sem, akinek lelkét bármilyen földi érték is rabjává tette. Aki szereti Istent, az többre becsüli Alkotója felismerését és megismerését minden általa teremtett dolognál, és lelke minden vágyával és szeretetével késedelem nélkül átadja magát neki. Minthogy pedig mindaz, ami létezik, Isten alkotása, aki önmaga miatt teremtette azt, világos, hogy az Alkotó jóval kiválóbb, mint művei; aki tehát az összehasonlítást nem tűrő örök Jóságot elhagyja, és alacsonyabb dologhoz ragaszkodik, az kevesebbre tartja Istent, mint az általa teremtett dolgokat. Aki ismeri és teljesíti parancsaimat – mondja az Úr –, az szeret engem (Jn 14, 21). … Te se mondd, hogy „Jézus Krisztusban, a mi Urunkban való puszta hit egymagában is képes engem üdvözíteni.” Nincs igazad, mert ha ki nem mutatod cselekedeteiddel az iránta való szeretetedet, nem fog téged üdvözíteni. Ami pedig ezt a puszta hitet illeti, erre nézve mondja az Apostol: Az ördögök is hisznek, és remegnek (Jak 2, 19). A szeretet gyakorlása: az embertárs iránti, szívből jövő jó cselekedet, a nagylelkűség és a türelem, sőt még az evilági dolgoknak a helyes felhasználása is.

Vatican
The Holy See

www.vatican.va

HIVATKOZÁSOK
BESZÁMOLÓK
NAPTÁR

Fejlesztési tervbemutató a 275 éves bodajki kegytemplomban

Nagyszabású fejlesztés indul el 500 milliós kormánytámogatással, a bodajki Segítő Szűz Mária kegytemplomban és környékén. A beruházást a látogatók 21. századi szintű kiszolgálásának igénye indokolta, hogy ezzel is segítsék a zarándokok lelki megújulását.

Beszámoló és képgaléria

PlebaniaAblak_logo_white_400px.png

A bodajki Kegyhely fejlesztése

Megújul a bodajki Segítő Szűz Mária-kegyhely

Az ezeréves kegyhely múltjához méltó felújítási és átalakítási munkálatokról Mórocz Tamás, plébános tartott részletes beszámolót

sirhelykereso.png

Copyright © 2020 Bodajk 

Segítő Szűz Mária Plébánia

  • Facebook - White Circle
  • YouTube - White Circle

Cím:

8053 Bodajk, Szent István tér 1.

Telefon:

Tel: (22) 410-039