„Leült, odahívta a tizenkettőt, s így szólt: ’Ha valaki első akar lenni, legyen a legutolsó, mindenkinek a szolgája.’”
Mk 9,35
A 2025-ben tavasszal esedékes bérmálkozás kapcsán a leendő bérmálkozók szüleinek tartunk tájékoztatót bodajki kegytemplomunkban a mai vasárnap 4 órai kezdettel.
Szeretettel hirdetjük, hogy két hét múlva, október 5-én szombaton délelőtt 10 órától, Böjte Csaba ferences szerzetes tartja Bodajki kegyhelyünk Magyarok Nagyasszonya búcsúját. Szeretettel várunk mindenkit ünnepi szentmisénkre!
Bodajk
Köszönjük mindazoknak, akik bármivel is hozzájárultak az idei búcsúnk előkészítéséhez, megtartásához (díszítés, takarítás)! Segítőinket (mindazoknak, akik bármivel is segítették, támogatták idei búcsúnkat) szeretnénk meghívni, október 1-én kedden délután zarándoklatra az Andocsi Szűzanyához. Kérjük, akik szívesen eljönnének a közös zarándoklatra Andocsra, jelezzék azt a sekrestyében.
Söréd
Jövő vasárnap, szeptember 29-én lesz templomunk búcsúja Szent Mihály tiszteletére imádkozva. A búcsúi szentmisében adunk hálát a jubiláns házasokért, kiket külön is szeretettel hívunk és várunk az ünnepi szentmisére.
Isztimér
Jövő vasárnap, szeptember 29-én, délután 5 órakor, a Kisházi-kápolnában Szent Mihály-napi hálaadást tartunk, terménybetakarításhoz kapcsolódóan. Mindenkit szeretettel várunk!
Közös programok
Dátum | Időpont | Helyszín | Esemény |
Szeptember | |||
22. v. | 15.00 | Fehérvárcsurgó-Kastélykápolna | Szent Kereszt Felmagasztalása búcsú |
Bodajk | Szülői értekezlet a leendő elsőáldozók szüleinek | ||
28. szo | 16.00 | Bodajk | Ifjúsági zarándoklat záró szentmise |
29. v. | Templomainkban | Szentírás vasárnapja | |
8.00 | Söréd | Szent Mihály templombúcsú | |
17.00 | Isztimér | Kisházi kápolna – Szent Mihály-napi terménybetakarítási hálaadás HG | |
Október | |||
5. szo. | 10.00 | Bodajk | Magyarok Nagyasszonya búcsú – Böjte Csaba OFM |
Liturgikus elmélkedés
Szent Ágoston püspöknek „A pásztorok” című beszédéből (Sermo 46, 13: CCL 41, 539-540)
A gyenge keresztények
A gyengét nem gyámolítottátok (Ez 34, 4), mondja az Úr. Ezt a rossz pásztoroknak mondja, akik képmutatók, akik a maguk javát keresik és nem Jézus Krisztusét, akik kényelmesen örülnek a tejnek meg a gyapjúnak, de a nyájjal egyáltalán nem törődnek, és a beteget nem gyógyítják. A gyengék, vagyis az erőtlenek, és a gyengélkedők, vagyis a betegek között szerintem a következő a különbség. E két elnevezés: gyengék és betegek között szeretnénk, testvéreim, valamiképpen különbséget tenni, talán mi magunk is jobban meglátjuk a különbséget, ha kissé nagyobb figyelmet szentelünk neki. De minden bizonnyal meglátja ezt más is, aki nálunk jártasabb, vagy akinek jobb belső látása van. De közben meg ne tévesszen bennünket az, amit, úgy gondolom, a Szentírás szavai értelmében mondok. Az a gyenge, akinél attól kell félnünk, hogy ha kísértés éri, az letöri őt. A beteg viszont máris szenved valamilyen kívánsága miatt. Ez a kívánság akadályozza abban, hogy rálépjen Isten útjára és magára vegye Krisztus igáját. Figyeljétek csak meg azokat az embereket, akik jól akarnak élni, és már elhatározták, hogy jól is élnek. Ezek készségesebbek arra, hogy a jót megtegyék, de szenvedéseket elviselni kevésbé alkalmasak. A hűséges keresztény élethez viszont nemcsak az tartozik hozzá, hogy valaki megtegye a jót, hanem az is, hogy elviselje a rosszat. Mindazok tehát, akik látszólag buzgók a jótettekben, de a fenyegető szenvedéseket nem akarják vagy nem tudják elviselni, azok a gyengék. Mert ha ezek a világot szerető emberek valamilyen bűnös vágyuk miatt felhagynak a jótettekkel, akkor már gyengélkedve és betegen tétlenkednek, és e betegségük miatt szinte teljesen erőtlenek, és képtelenek bármi jót tenni. Ilyen volt annak a bénának a lelkülete, akit hordágyon vittek az emberek, de nem tudtak az Úr elé jutni, ezért a kibontott tetőn át engedték le eléje. Ha szeretnéd, hogy egy lélekkel azt tegye Krisztus, amit a bénával, akkor neked is fel kell bontanod a tetőt, és le kell tenned oda az Úr elé a lelket, amelynek minden tagja gyenge, és semmi jó cselekedete sincs, hiszen bűnökkel terhelt, és bűnös vágyai miatt beteg. Ha tehát a lélek minden tagja gyenge és belsőleg béna, bontsd ki a tetőt, hogy eljuthass az orvoshoz. Mert az orvos esetleg már ott rejtőzik, és odabent van. Az a Szentírás igazi rejtett értelme, hogy tárd fel, ami rejtve van, és tedd oda elébe a bénát. Ha pedig ezt egyes pásztorok nem teszik meg, és megtételét elhanyagolják, hallottátok, mit kell ezeknek hallaniuk: A beteget nem gyógyítottátok, a sérültet nem kötöztétek be (Ez 34, 4). De erről már beszéltünk. Van, aki megsérült a kísértések által okozott rémülettől. Bekötözi azonban az ilyen sérültet az a vigasztalás, amely így szól hozzánk: Hűséges az Isten, erőtökön felül nem hagy megkísérteni, hanem a kísértéssel együtt a szabadulás lehetőségét is megadja, hogy kibírjátok (1 Kor 10, 13).
Irodai szolgálat: Bodajki Római Katolikus Plébánia Hivatal, H-8053 Bodajk, Szent István tér 1.
Hétfő: 14.00-17.00; kedd: zárva, szerda: 8.30-11.30, 14.00-17.00, csütörtök: zárva; péntek: 8.30-11.30
Tel: 06-22/410-039, 06-30/102-97-04 Web: www.bodajkikegyhely.hu, E-mail: bodajkikegyhely@gmail.com Elektronikus ügyintézés – PlébániaAblak: www.plebaniahivatal.hu
Évközi 25. hét liturgikus rendje a Vértesi esperesi kerület I. lelkipásztori körzetében
2024. szeptember 22-től szeptember 29-ig
Szombat 09.21 vasárnapi vigíliák
Balinka 16.30 Énekes mise, int. GYB
Fehérvárcsurgó – Szent Kereszt felmagasztalása kastélykápolna 17.00 Orgonás esküvő: Valér Márkus – Szalontai Lili esketése OA
Bodajk 17.45 Litánia, 18.00 Énekes mise, int. +Ferenc és +Mária szülőkért valamint +Ferenc gyermekükért OA – Házassági évfordulósok megáldása
Magyaralmás 19.00 Szentségimádás
Vasárnap 09.22 ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP – zöld I. hét Ho 229, ÉE 593, 597, 114, 172
Isztimér 8.00 Énekes mise, int. MT
Sárkeresztes 8.00 Énekes mise, int. HG
Söréd 8.00 Énekes mise, int. +Söveges Aladár,+Bolyki Nándor,+Sörédi Imre ,+Kalló József,+Cselik László atyák lelkük üdvéért OA
Söréd 9.00 Harangozás +Virág Mihályné temetésére
Bodajk 9.30 Énekes mise, int. Elhunyt Bálint, Zoltán és Ferenc testvéreink, valamint családtagjaik lelki üdvéért GYB
Csákberény 9.30 Énekes mise, int. Hálából a 30 évért OA
Iszkaszentgyörgy 9.30 Énekes mise, int. Pro populo MT
Csókakő 11.00 Énekes mise, int. HG
Magyaralmás 11.00 Énekes mise, int. GYB
Zámoly 11.00 Énekes mise, int. OA
Bodajk 11.30 Szkubenics Soma keresztelése MT
Fehérvárcsurgó – Szent Kereszt felmagasztalása kastélykápolna 15.00 Énekes mise, int. GYB
Bodajk 17.45 Litánia, 18.00 Énekes mise, int. +Jolán édesanya lelki üdvéért MT
Hétfő 09.23 Pietrelcinai Szent Pió áldozópap (E)
Magyaralmás 7.00 Csendes mise, int. elhunyt Jánosért HG
Söréd 9.00 Harangozás +Virág Mihályné temetésére
Bodajk 18.00 Énekes mise, int. MT
Kedd 09.24 Szent Gellért püspök és vértanú (Ü)
Söréd 9.00 Harangozás +Virág Mihályné temetésére
Bodajk 18.00 Csendes mise, int. GYB
Szerda 09.25
Söréd 9.00 Harangozás +Virág Mihályné temetésére
Bodajk 18.00 Énekes mise, int. OA
Csütörtök 09.26
Söréd 9.00 Harangozás +Virág Mihályné temetésére
Péntek 09.27 Páli Szent Vince áldozópap (E)
Söréd 9.00 Harangozás +Virág Mihályné temetésére
Kincsesbánya – Idősek otthona (Platán) 10.00 Csendes mise, int. OA
Zámoly 11.00 +Simon Ferencné sz. László Erzsébet énekes temetése, harangozás GYB
Bodajk 18.00 Énekes mise, int. GYB
Magyaralmás 19.00 Énekes mise, int. HG
Szombat 09.28
Söréd 11.00 +Virág Mihályné sz. Takács Ilona énekes temetése, harangozás, gyászmise GYB
Bodajk 14.30 Orgonás esküvő: Filotás Dávid – Szabó Eszter esketése c. Németh József atya, jog. hat. megadva. MT
Bodajk 16.00 Ünnepi szentmise az Egyházmegyei Ifjúsági Zarándoklat résztvevőinek c. Hajdu Ferenc helynök
Balinka 16.30 Igeliturgia SZM
Bodajk 17.45 Litánia, 18.00 Énekes mise, int. Stanka család elhunyt és élő tagjaiért OA
Magyaralmás 19.00 Szentségimádás
Vasárnap 09.29 ÉVKÖZI 26. VASÁRNAP – zöld II. hét Ho 230, ÉE 594, 598, 116, 183
Isztimér 8.00 Énekes mise, int. +Pittner Károly lelki üdvéért OA
Sárkeresztes 8.00 Énekes mise, int. GYB
Söréd 8.00 Szent Mihály templombúcsú – Énekes mise, int. +Komlósi László lelki üdvéért HG
Bodajk 9.30 Énekes mise, benne Kuti Csaba Csongor keresztelése int. +Kurcsi Dániel lelki üdvéért MT
Csákberény 9.30 Énekes mise, int. HG
Iszkaszentgyörgy 9.30 Énekes mise, int. OA
Bodajk 10.30 Zarándokok, szentmise
Csókakő 11.00 Énekes mise, int. Pro populo MT
Fehérvárcsurgó 11.00 Énekes mise, int. +Kiss György +2. évf., valamint a család élő és elhunyt tagjaiért OA
Magyaralmás 11.00 Énekes mise, int. HG
Zámoly 11.00 Énekes mise, int. GYB
Isztimér 17.00 Kisházi kápolna – Szent Mihály-napi terménybetakarítási hálaadás HG
Bodajk 17.45 Litánia, 18.00 Énekes mise, int. Élő és elhunyt családtagokért GYB