Site Overlay

A Vértesi esperesi kerület I. lelkipásztori körzetének hirdetései
Évközi 26. vasárnap – 2023. október 1.

„Eljött ugyanis hozzátok János, hogy az igazság útjára vezessen benneteket, de nem hittetek neki…”

Mt 21,32a

A mai vasárnap, október 1-én, a Zene világnapján kegyhelyünkön délután 4 órakor zenei koncertet tartunk a Nemzeti Énekkar és kamarazenekaruk közreműködésével. Barokk oratórium részletek és kórusművek szólalnak majd meg a zenei áhítaton. A belépés ingyenes, mindenkit szeretettel várunk!

Október 8-án, jövő vasárnap délelőtt 10 órakor Megyéspüspök atyánk vezetésével Magyarok Nagyasszonya búcsút tartunk bodajki kegyhelyünkön, melyen imádkozunk nemzetünkért és hálát adunk az idei búcsúnkért, illetve a liturgia után püspök atyánk megáldja a felújított kálváriát. Mindenkit szeretettel várunk a közös imára!

Október hónapban – egyházi hagyományunk szerint -, különösen is köszöntjük égi Édesanyánkat a Boldogságos Szűzanyát. Buzdítjuk híveinket, közösségeinket, hogy most buzgóbban imádkozzuk a szentolvasó imádságot. Akár liturgiák előtt, vagy egyéb imaórákon mondjuk a rózsafüzér imát, átelmélkedve a Szűzanya életén keresztül Krisztus misztériumát.

Jövő tavasszal leendő elsőáldozók szüleinek tartunk tájékoztatót bodajki kegytemplomunkban október 8-án, délután 4 órakor.

 

Bodajk

Továbbra is kérjük híveink adakozását a szentélyben elhelyezett perselyen vagy plébánia hivatalunkon keresztül, bazilikánk új harangjára!

Örömmel jelezzük híveink felé, hogy a héten elkészült kálváriánk megújítása. Megyéspüspök atyánk a jövő vasárnapi Magyarok Nagyasszonya búcsú ünnepi szentmiséje végén áldja meg a megújult keresztutat. Legyen közös örömünk az Egyházmegyénk támogatásából elkészült felújítás!

Szeretnénk kérni híveink támogatását, a jövő hétvégére az országos KÉSZ (Keresztény Értelmiségiek Szövetsége) által kegyhelyünkre szervezett találkozó kapcsán Kárpátaljáról érkező 9 fős magyar csoport vendéglátásához kötődő étkezésben. Sokat tudunk segíteni a háborús országból érkező magyar testvéreinknek, ha a jövő hétvégén vendégszeretetünket kifejezve étkeztetést biztosítunk számukra. Kérjük jelezze felénk, aki a Zarándokházunkban való elszállásuk ideje alatt étkezésükben segíteni tud!

 

Fehérvárcsurgó

A Kastélykápolna idei búcsúját – összekötve a kápolna 25 éves felszentelési évfordulójával-, október 15-én (két hét múlva vasárnap) délután 4 órakor tartjuk. Idei ünnepünkre Megyéspüspök atyánk érkezik, melyre a híveket is nagy szeretettel hívjuk és várjuk. Aznap templomunkban nem lesz szentmise 11 órakor.

Október hónaptól, azaz e héttől az elsőpénteki szentmisét 17.00 órától kezdjük.

 

Magyaralmás

Október hónaptól, azaz e héttől az esti szentmisét és szombati szentségimádást 18.00 órától kezdjük.

Október 14-én, két hét múlva szombaton délután 4 órakor családos-gyerekmisét imádkozunk templomunkban.

 

Közös programok

Dátum

Időpont

Helyszín

Esemény

Október

1. v.

8.00

Söréd

Szent Mihály templombúcsú

8. v.

10.00

Bodajk

Magyarok Nagyasszony búcsú – kálvária megáldás

16.00

Leendő elsőáldozók szüleinek tájékoztatás

14. szo.

16.00

Magyaralmás

Családos- gyerekmise (keresztelők)

15. v.

16.00

Fehérvárcsurgó Kastélykápolna

Szent Kereszt búcsú

 

Irodai szolgálat: Bodajki Római Katolikus Plébánia Hivatal, H-8053 Bodajk, Szent István tér 1.

Hétfő: 14.00-17.00; kedd: zárva, szerda: 8.30-11.30, 14.00-17.00, csütörtök: zárva; péntek: 8.30-11.30

Tel: 06-22/410-039, 06-30/102-97-04 Web: www.bodajkikegyhely.hu, E-mail: bodajkikegyhely@gmail.com

Elektronikus ügyintézés – PlébániaAblak: www.plebaniahivatal.hu

Évközi 26. hét liturgikus rendje a Vértesi esperesi kerület I. lelkipásztori körzetében
2023. október 1-től október 8-ig

 

Szombat 09.30      vasárnapi vigíliák          

          Balinka – Mecsér misézőhely 15.00 Csendes mise, int. HG
          Bodajk 17.45 Litánia, 18.00 Énekes mise, int. MT
          Magyaralmás 19.00 Szentségimádás
Vasárnap 10.01     ÉVKÖZI 26. VASÁRNAP – zöld                                                           II. hét       Ho 229, ÉE 587, 598, 132, 183    
          Balinka 8.00 Igeliturgia NYCS
          Isztimér 8.00 Énekes mise, int. +Pittner Károly lelki üdvéért OA
          Sárkeresztes 8.00 Igeliturgia SZM
          Söréd 8.00 Szent Mihály templombúcsú – Énekes mise, int. Jubiláló házaspárokért MT
          Bodajk 9.30 Énekes mise, int. Hálából a ma 100 éves Terike nővérünk születésnapjáért MT
          Csákberény 9.30 Énekes mise, int. Elhunyt Miszrics József és neje Miszrics Tapolcsányi Erzsébet lelki üdvéért HG
          Iszkaszentgyörgy 9.30 Énekes mise, int. OA
          Csókakő 11.00 Énekes mise, int. Pro populo MT
          Fehérvárcsurgó 11.00 Énekes mise, int. +Simon Imre halálának évfordulója alkalmából, fiáért Tiborért és +szülőkért OA
          Magyaralmás 11.00 Igeliturgia SZM
          Zámoly 11.00 Énekes mise, int. HG
          Bodajk 17.45 Litánia, 18.00 Énekes mise, int. Élő és elhunyt családtagokért HG
Hétfő 10.02            Szent Őrzőangyalok (E)       
          Magyaralmás 7.00 Csendes mise, int. HG
          Isztimér Idősek otthona 10.00 Csendes mise, int. HG
          Bodajk 18.00 Énekes mise, int. MT
Kedd 10.03          
          Bodajk – Idősek otthona (Lila Akác) 10.00 Csendes mise, int. OA
          Bodajk 18.00 Csendes mise, int. OA
Szerda 10.04          Assisi Szent Ferenc (E)          
          Bodajk 18.00 Énekes mise, int. OA
Péntek 10.06         elsőpéntek          
          Bodajk 10.00 Zarándokmise, int. Hívek szándékára c. Varga Balázs atya
          Bodajk 18.00 Énekes mise, int. MT utána szentségimádás
          Fehérvárcsurgó 17.00 Énekes mise, int. HG
          Magyaralmás 18.00 Énekes mise, int. Alföldi Józsefné sz. Kindl Mária halálának 1. évfordulójára HG
Szombat 10.07      A Boldogságos Szűz Mária, a szentolvasó Királynéja (E) – elsőszombat          
          Bodajk 8.00 Csendes mise, int. Szűzanya tiszteletére MT
          Bakonykúti 15.00 Igeliturgia TZS
          Gúttamási 15.00 Énekes mise, int. +Purman Géza és felesége sz. Fürnstahl Erzsébet lelki üdvéért HG
          Balinka 16.30 Énekes mise, int. +Ilonáért, halának 2. évfordulójára és lányáért +Juditért HG
          Bodajk 16.30 Prohászka Imaszövetség Imaórája KT
          Kincsesbánya imaház 16.30 Igeliturgia MI
          Bodajk 17.45 Litánia, 18.00 Énekes mise, int. OA
          Magyaralmás 18.00 Szentségimádás
Vasárnap 10.08     ÉVKÖZI 27. VASÁRNAP                                                                     III. hét      Ho 230, ÉE 587, 599, 119, 285
          Isztimér 8.00 Énekes mise, int. Szeretett édesapánk, nagyapánk Szumzer Béla emlékére HG
          Sárkeresztes 8.00 Igeliturgia SZM
          Söréd 8.00 Énekes mise, int. Rózsafűzér Társulat élő és +tagjaiért OA
          Csákberény 9.30 Igeliturgia SZM
          Iszkaszentgyörgy 9.30 Igeliturgia TZS
          Bodajk 10.00 MAGYAROK NAGYASSZONYA BÚCSÚ – Püspöki ünnepi szentmise a zarándokudvaron
          Csókakő 11.00 Igeliturgia SP
          Fehérvárcsurgó 11.00 Énekes mise, int. (vendég atya celebrálásával)
          Magyaralmás 11.00 Énekes mise, int. Rózsafüzér társulat élő és elhunyt tagjaiért HG
          Zámoly 11.00 Igeliturgia SZM
          Bodajk 17.45 Litánia, 18.00 Énekes mise, int. Pro populo MT

Scroll Up