Site Overlay

A Vértesi esperesi kerület I. lelkipásztori körzetének hirdetései
Úrnapja – 2022. június 19.

„Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne.”

Jn 5,56

Köszönetet mondunk mindazoknak, akik az Úrnapja kapcsán segítettek; az Oltáriszentség ünnepét szebbé és méltóbbá tették.

Kérjük híveinket, hogy akik megtehetik, támogassák egy-egy rászoruló gyermek idei táborozását. Egy borítékba betéve a támogatásra szánt összeget juttassák el az atyákon keresztül a bodajki plébánia hivatalba. Előre is köszönjük támogatásukat!

A héten lesz június 23-án, csütörtök délelőtt egyházmegyénk papszentelése a Prohászka emléktemplomban, amikor Püspök atya áldozópappá szenteli Arany Ferenc és Ébner Vilmos diakónusokat, és szerpappá szenteli Bakos Áron és Szlama Ákos akolitusokat. Szeretettel hívjuk a kedves híveket a szentelési ünnepségre, imádsággal kísérve a szentelendőket és a papi hivatásokat!

Arany Ferenc főtisztelendő úr újmiséje bodajki kegyhelyünkön jövő héten szombaton, június 25-én lesz este 6 órakor. Szeretettel várunk Mindenkit!

Bodajk

Jövő vasárnap, június 26-án templomunkból közvetíti a Kossuth Rádió a vasárnapi szentmisét. Ezért akkor, jövő héten kivételesen a műsorrendhez való igazodás miatt nem fél 10 órakor, hanem 10 órakor kezdődik a vasárnapi délelőtti szentmise.

Fehérvárcsurgó

Két hét múlva, július 3-án vasárnap templomunkból közvetíti a Kossuth Rádió a vasárnapi szentmisét. Ezért akkor, július 3-án kivételesen a műsorrendhez való igazodás miatt nem 11 órakor, hanem 10 órakor kezdődik a vasárnapi szentmise.

Isztimér

Jövő vasárnap, június 26-án délután 3 órakor tartjuk az idei Gúttamási Keresztelő Szent János búcsúnkat. E héten pénteken Jézus Szíve ünnepén pedig ünnepélyes litániát imádkozunk a Kisházi kápolnában délután 5 órakor. Szeretettel várunk Mindenkit!

Iszkaszentgyörgy

Jövő pénteken, június 24-én este 6 órakor kerül megáldásra a Kis-iszkai úton a kereszt mellett felállított harang. Szeretettel várunk Mindenkit!

Közös programok

DátumIdőpontHelyszínEsemény
Június
23. cs.10.00Székesfehérvár – Prohászka templomDiakónus- és papszentelés
24. p.17.00Isztimér-Kisházi kápolnaJézus Szíve litánia
25. szo.18.00BodajkArany Ferenc újmiséje
26. v.15.00GúttamásiKeresztelő Szent János születése templombúcsú
 Bodajk – Szent Imre ZarándokházHittantábor I.
10.00BodajkKossuth Rádió szentmiseközvetítés
Július
3. v.10.00FehérvárcsurgóKossuth Rádió szentmiseközvetítés
 VértessomlóSarlós Boldogasszony búcsú

Irodai szolgálat: Bodajki Római Katolikus Plébánia Hivatal, H-8053 Bodajk, Szent István tér 1.

Hétfő: 14.00-17.00; kedd: zárva; szerda 8.30-11.30, 14.00-17.00; csütörtök: zárva; péntek: 8.30-11.30

Tel: 06-22/410-039, 06-30/102-97-04 Web: www.bodajkikegyhely.hu, E-mail: bodajkikegyhely@gmail.com Elektronikus ügyintézés – PlébániaAblak: www.plebaniahivatal.hu

Évközi 12. hét liturgikus rendje a Vértesi esperesi kerület I. lelkipásztori körzetében

2022. június 19-től június 26-ig


Vasárnap 06.19          KRISZTUS SZENT TESTE ÉS VÉRE: ÚRNAPJA    Ho 106, Szek. 109, 136, Körmenetre: 280/B, 112, 134, 142 Vég. 150
          Balinka 8.00 Énekes mise, int. HJ
          Isztimér 8.00 Énekes mise, int. OA
          Sárkeresztes 8.00 Énekes mise, int. Tibor halálának első, Mária halálának második évfordulójára MT
          Söréd 8.00 Énekes mise, int. †Svardáné Kovács Katalin és †gyermekei lelki üdvéért HG
          Bodajk 9.30 Énekes mise, int. Pro populo MT
          Csákberény 9.30 Énekes mise, int. †Férj és édesapa halálának évfordulójára HG
          Iszkaszentgyörgy 9.30 Énekes mise, int. OA
          Csókakő 11.00 Énekes mise, int. HJ
          Fehérvárcsurgó 11.00 Énekes mise, int. id. Polyák Lajosné sz. Bernáth Anna és a Polyák család elhunyt tagjaiért OA
          Magyaralmás 11.00 Énekes mise, int. HG
          Zámoly 11.00 Igeliturgia Dr. GYV
          Bodajk 17. 45 Litánia, 18.00 Énekes mise, int. †József édesapáért, Mihály keresztapáért †évf.,elő és +családtagokért MT
Hétfő 06.20          
          Magyaralmás 7.00 Csendes mise, int. HG
          Isztimér Idősek otthona 10.00 Csendes mise, int. HG
          Bodajk 18.00 Énekes mise, int. OA
Kedd 06.21            Gonzága Szent Alajos szerzetes (E)          
          Bodajk 18.00 Csendes mise, int. †Ferenc édesapáért halálának 32. évfordulóján, élő és †családtagokért HJ
Szerda 06.22         Fisher Szent János püspök és Morus Szent Tamás vértanúk (e) 
          Bodajk 18.00 Énekes mise, int. MT
Csütörtök 06.23    KERESZTELŐ SZENT JÁNOS SZÜLETÉS (FŰ)         
          Csókakő 17.00 Csendes mise, int. HG
          Fehérvárcsurgó 18.00 Csendes mise, int. HG
Péntek 06.24         JÉZUS SZENT SZÍVE (FŰ)          
          Isztimér-Kisházi kápolna 17.00 Orgonás litánia, int. OA

          Iszkaszentgyörgy-kisiszkai út 18.00 Harang megáldás OA
          Bodajk 18.00 Énekes mise, int. †József és Mária szülőkért, †nagyszülőkért és élő hozzátartozókért MT
          Magyaralmás 19.00 Énekes mise, int. †Erős Antal és felesége, †Erzsébet és szüleikért HG
Szombat 06.25      A Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Szíve (E)          
          Magyaralmás 10.00 Bednár Liza keresztelése SZM
          Csókakő – Idősek otthona misézőhely 15.00 Csendes mise, int. HG
          Kincsesbánya imaház 16.30 Igeliturgia MI
          Bodajk 18.00 Énekes mise, int. Arany Ferenc újmisés atya
          Magyaralmás 19.00 Szentségimádás
Vasárnap 06.26          ÉVKÖZI 13. VASÁRNAP – zöld                                                       I. hét        Ho 220, 587, 594, 155, 154           

          Balinka 8.00 Énekes mise, int. †Marosán László halálának 4.évfordulója, szüleiért és testvéréért MT
          Isztimér 8.00 Igeliturgia TZS
          Sárkeresztes 8.00 Igeliturgia SZM
          Söréd 8.00 Énekes mise, int. †Kiss Jánosért OA
          Bodajk 10.00!!! Énekes mise, int. Pro populo MT – Kossuth Rádió élőben közvetíti
          Csákberény 9.30 Énekes mise, int. OA
          Iszkaszentgyörgy 9.30 Énekes mise, int. †Schweighardt István, volt kincsesbányai lakos +3. évf. HG
          Csókakő 11.00 Igeliturgia Dr. GYV
          Fehérvárcsurgó 11.00 Énekes mise, int. HG
          Magyaralmás 11.00 Énekes mise, int. HJ
          Zámoly 11.00 Énekes mise, int. OA
          Balinka – Mecsér misézőhely 15.00 Csendes mise, int. HG
          Gúttamási 15.00 Keresztelő Szent János templombúcsú – Énekes mise, int. MT
          Bodajk 18.00 Énekes mise, int. HJ

Scroll Up